2024. március 29., péntek

Intenzívebb gazdasági kapcsolatok Kubával

Latin-amerikai körúton tartózkodik a szerb diplomácia vezetője

Belgrád és Havanna szeretné elmélyíteni meglévő együttműködését, s minél gyümölcsözőbb kooperációt kialakítani elsősorban a gazdaság területén, állapodott meg hivatalos kubai és karib-tengeri látogatása során pénteken Nikola Selaković szerb és Bruno Rodríguez Parrilla kubai külügyminiszter. Arról számolt be a tárgyalást követően a szerbiai diplomácia vezetője, hogy megállapodott beszélgetőtársával a gazdasági együttműködés részleteiben az előttünk álló időszakra vonatkozóan, mint mondta, teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy a kiváló politikai kapcsolatokat át kell ültetni a gazdaság területére is. Mint mondta, Rodríguez Parilla abbéli szándékát is kifejezte, hogy a közeljövőben viszonozza a látogatást, így nemsokára Belgrádba érkezik majd további megbeszélések lefolytatása érdekében. Selaković arra emlékeztetett, hogy az idén ünneplik a szerbiai–kubai diplomáciai kapcsolatok megteremtésének 120. évfordulóját, ezért is döntött úgy, hogy a karib-tengeri és latin-amerikai körútjának az első állomása éppen Havanna legyen. Elmondása szerint Szerbia őszinte barátot talált a kubai külügyminiszterben, aki még akkor bizonyította az országunk iránti elkötelezettségét, amikor határozottan felszólalt 1999-ben a Szerbia ellen elkövetett agresszióval szemben az ENSZ-ben. Nikola Selaković Havannában találkozott a kubai kormány minisztereivel is, a művelődési tárca vezetőjével például egy olyan szerződést írt alá, amelynek értelmében közvetlen együttműködés alakulhat ki a két ország népkönyvtára, illetve nemzeti könyvtára között. Kuba régi, hagyományosnak számító barátunk, értékelte a szerb külügyminiszter, kitartóan elutasítja a szerbiai területi integritás megsértését is, s nem ismeri el Koszovó függetlenségét, fogalmazott. Továbbá ugyanilyen fontos, hogy képviseli a szerb érdekeket az egész latin-amerikai és karibi régióban. Beszámolója szerint fogadta őt a kubai külkereskedelmi miniszter és a parlament elnöke is.

Selaković a következő napokban felkeresi Kolumbiát, ahol Bogotában részt vesz Gustavo Francisco Petro Urrego új elnök beiktatási ceremóniáján Aleksandar Vučićszerb államfő küldöttjeként. A protokolltervek szerint Álvaro Leyva Durán leendő kolumbiai külügyminiszterrel is tárgyalásokat folytat. A jövő hét folyamán Selaković Costa Ricába, majd Venezuelába utazik tovább.