2024. március 29., péntek

Emelkedett az arany ára

A válság jeleire megnőtt a nemesfém iránti érdeklődés

Az arany unciánkénti ára a tegnapi kereskedés során átlépte az 1800 dollárt. A nemesfém értéke 0,94 százalékkal 1804 dollárra emelkedett – írja a TASSZ hírügynökség. Az arany árfolyama az idén jelentősen ingadozik, az ukrajnai háború kitörését követően elérte a történelmi csúcsot, a 2070 dollárt, utána azonban csökkenni kezdett. A magas infláció, az energetikai bizonytalanság és a recessziós félelmek mellett is nehezen emelkednek a nemesfémek árai. Az arany azonban ellenálló maradt, köszönhetően annak, hogy menekülőeszközként szolgál a bizonytalan időkben. Az elmúlt években sokan megkérdőjelezték az arany hagyományos tartalékeszköz-szerepét, amely válságok esetén értékelődik fel, mivel úgy gondolták, hogy a kriptodevizák egyfajta digitális aranyként átvehetik a szerepét. Az elmúlt hónapok eseményei azonban azt igazolták, hogy egy ilyen súlyos válsághelyzetben a befektetők inkább a klasszikus menekülőeszközökhöz nyúlnak. Szakértők szerint az arany évezredekig képes volt megtartani értékmegőrző szerepét, a kriptovalutákkal szemben. A nemesfém helyzete azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a hagyományos befektetési szerepe kerül előtérbe, hanem egyre többet hallani arról, hogy sokan keresik a fizikai formában elérhető aranyat is. Látványosan emelkedik azok száma, akik az otthon tartott aranyat biztonságosnak érzik, mert könnyen mobilizálható, és az eddigi tapasztalatok szerint a legsúlyosabb válságban is pénzre válható. Tehát a kriptovaluták helyett maradt az arany, amelynek ára ugyan az elmúlt két évben nem nagyon emelkedett, de előtte annál inkább. A mindössze négy évvel ezelőtt még 1200 dolláron álló nemesfém két év alatt 2070 dollárig emelkedett, mostanában pedig az 1700 és 2070 dollár közötti sávban ingadozik. Másrészt a világjárvány és az ukrajnai háború időszakában rendkívül stabilnak bizonyult.

A válság jeleire megnőtt az arany iránti érdeklődés. Az ukrajnai háború, a gazdasági bizonytalanság beindította a krízishelyzetekben jellenző piaci folyamatokat, a befektetők egy része elkezdte kivonni a megtakarítását a kockázatosabb eszközökből, és inkább értékállóbb, kevésbé kockázatos eszközök felé fordulnak, mint az arany.