2024. március 28., csütörtök

Nő az érdeklődés a védőoltások iránt

Meghosszabbították az újtelepi Covid-egészségház munkaidejét

Az utóbbi hetekben országszerte megnövekedett a koronavírussal fertőzöttek száma, és Újvidéken is emelkedik a járványgörbe. A Vajdasági Klinikai Központ legutóbbi adatai szerint a székvárosban meghaladja a 2000-et az újonnan jegyzett fertőzöttek száma.

Valószínűleg a járvány újbóli fellángolásának tudható be, hogy Újvidéken egyre többen fejezik ki óhajukat, hogy felvegyék a koronavírus elleni védőoltások valamelyikét, számolt be a legfrissebb adatokról Nenad Vukas, az Újvidék Egészségház dolgozója. A 021 hírportálnak elmondta, az utóbbi időben naponta kétszázan jelentkeznek védőoltásért, míg az ezt megelőző időszakban mindössze húsz személyt oltottak be a város oltópontján.

Újvidéken jelenleg a Sinopharm- és a Pfizer-vakcinák érhetők el, de a Moderna védőoltásból is várnak egy szállítmányt.

Nenad Vukas kifejtette, legtöbben a negyedik, emlékeztető oltásra jelentkeznek, de szép számban vannak olyanok is, akik most veszik fel az első védőoltást. Emlékeztetett, a harmadik és a negyedik védőoltás között öt hónapnak kell eltelnie, és az oltás előtt szükséges konzultálni az orvossal.

Az Újvidéki Egészségház adatai szerint eddig négyezren vették fel a vakcina negyedik adagját, a különböző gyártók készítményeiből pedig összességében 500.000 adagot használtak fel.

A megnövekedett érdeklődéshez igazodva módosult az újtelepi egészségház munkaideje, augusztus elsejétől, a hétvégéket is beleértve, mindennap 8 és 22 óra között fogadják a pácienseket.

A Vajdasági Klinikai Központ legutóbbi adatai szerint a miseluki Covid-kórházban jelenleg 155 beteget ápolnak, öttel többet, mint egy nappal korábban. Közülük öt személy állapota válságos, lélegeztetőgép segítségére szorulnak.