2024. március 29., péntek

Távol a recesszió

Négyszázalékos a gazdasági növekedés

A gazdasági világválság ellenére Szerbia továbbra is jó eredményeket mutat fel. Miután az első negyedévben 4,4 százalékos gazdasági növekedést értünk el, a Köztársasági Statisztikai Intézet becslése szerint a második negyedévi bővülés 4 százalék, ami azt jelenti, hogy Szerbia, más, erősebb gazdaságú országoktól eltérően, távol áll a recessziótól – közölte Instagram-bejegyzésében Siniša Mali pénzügyminiszter.

„A közadósság jóval a maastrichti szerződésben meghatározott szint alatt mozog, a munkanélküliségi ráta pedig a járvány előtti szinten van, és az első negyedév végén 10,6 százalék volt. A közpénzügyek felelős irányításának köszönhetően a világválság idején is van elég pénzünk a nyugdíj, a közalkalmazotti bérek és a minimálbér bejelentett kétszámjegyű növelésére. Folyamatosan igyekszünk emelni az életszínvonalat és javítani a gazdálkodási körülményeket; fő feladatunk a béke és a biztonság megőrzése, valamint a további gazdasági előrehaladás” – szögezte le a pénzügyminiszter.