Huszt mintegy harmincezer lelket számláló kisváros a Kárpátokban. Újabb időkben Ukrajnához tartozik, de nem volt – nem lehetett –mindig így, máskülönben 1831-ben Kölcsey Ferenc aligha örökíthette volna meg a nevét veretes disztichonokban írt epigrammájában. Ha más semmi, de a magyarság múltja és jövője felett elmerengő, s értelmes alkotómunkára buzdító gondolati költemény kezdő és záró sora még sokunknak itt motoszkál a fejében : „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék”… „Hass, alkoss, gyarapíts: és a haza fényre derűl!” És talán akadnak még a Délvidéken is, akik olvasták A huszti beteglátogatókat, Jókai remek történeti anekdotáját – kicsit Lúdas Matyi-s történet – a vár csellel történt kuruc kézre kerítéséről. A vár különben a fényképfelvételeken olyan, mintha az orosz tüzérség lőtte volna szét a napokban, holott, ha nem tévedek, a Habsburgok rendeletére robbantották fel, akárcsak a magyar erődítmények többségét II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk szabadságharcának bukása után.
Huszt lakossága ma túlnyomórészt ukrán, rögtön utánuk a magyarok és a kisoroszok (ruszinok) következnek, mindkét kisebbség ezren felüli létszámmal, ámbár a ruszinokat önálló etnikai entitásként alighanem el sem ismerik, a magyarok (és a többi kisebbség) jogait pedig épp a közelmúltban nyirbálta meg újfent az európai demokrácia felé oly bőszen törtető kijevi hatalom. Nyilván hasonló igyekezetében döntött úgy a huszti városi tanács, hogy megváltoztatja az utcanevek dandárját. Ha honlapjukra rákeresünk, láthatjuk, hogy ezen a téren eddig vélt és valós orosz nagyságok domináltak, feltűnően nagy számban, nyilván a szovjet időkkel együtt járó nagyorosz hegemónia örökségeként. Ennek ellenhatásaként most alighanem a nemzeti gyűlölet odvas fogaiból kezdtek színi ellenmérgeket az ukrán többségű Huszton is, és buzgón hozzáláttak az utcanevek orosztalanításához. Nemcsak 19. századi orosz hadvezérek (Szuvorov, Kutuzov) váltak az ilyen esetekben nem is annyira szokatlan kulturális etnikai tisztogatás áldozatává, hanem például ez történt Gagarinnal, a világ első űrhajósával is. Eltüntettek a hivatalos utcanévhasználatból olyan tudósokat is, mint Lomonoszov vagy Pavlov. (Az igazság kedvéért hadd jegyzem meg, hogy a neofita túlbuzgóság azért némi jót is eredményezett: kiradírozták a szovjetológiai természettudományosság egyik legnagyobb szélhámosának, Micsurinnak a nevét.) Ámde az éber tanácsnokok lecsaptak az orosz írók Pantheonjára is. Huszton egyhamar nem lehet Lermontov, Majakovszkij, Osztrovszkij, Turgenyev, Csehov és Puskin utca. A nagyukrán sovinizmus kisebbségellenes gesztusait ismerve persze meg sem fordul a fejünkben, hogy esetleg Kölcsey Ferenc vagy Jókai Mór kapott volna utcát Huszton a betiltott, korábban viszont vitathatatlanul túlforszírozott oroszok helyett. Vagy netán Szép Ernő, a városka zsidóként napvilágot látott és kiváló magyar íróvá lett szülötte. Nyilván a huszti városi elöljárók Szép Ernőről eddig nem sokat hallottak, és alighanem jó ideig még nem is fognak. Annál többet hallottak viszont Boriszról. Pontosabban Boris Johnsonról, a volt, hivatalában még utolsókat rúgó brit miniszterelnökről, akinek Putyin, Biden és Zelenszkij mellett igazán bokros érdemei vannak Ukrajna gazdaságának és temetőinek felsírvirágoztatásában.
Az egyik huszti utca névtábláin nyilván hálából fog Tolsztoj Leó neve helyére az övé kerülni. És talán abban is reménykednek a derék tanácsnokok, hogy a gólyafészek hajú és fosógém etikájú Johnsonnak, ha már nem áll a brit kormány élén, bőven lesz ideje megírni a Háború és béke új, politikailag korrekt változatát, és így majd mindenki a méltó helyére kerül.
