2022. szeptember 26., hétfő

Döntés

Gizi, aki azt szerette volna, ha Trixinek nevezik, elhúzta a függönyt. Kinézett, persze feleslegesen, 10 óra volt, a motor hajszálpontosan akkor állt meg a kapu előtt, minden péntek reggel. 

Molnár C. Pál festménye  (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)
Molnár C. Pál festménye (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Összeszorította a száját, és már érezte a gyomrában azt a rejtett vibrálást, ami néhány perc múlva savas nyálként buggyant fel, és alig ért ki a fürdőszobába. Itt kéne maradni, gondolta, nekitámasztva lüktető homlokát a kicsit töredezett csempének. Mitől ne lenne töredezett, vagy 30 éve rakta fel az apja, egyedül, valami telepről olcsón vette, volt köztük zöld virágos, meg egy sor fehér is. Egyszerűen nem volt rá pénz, hogy kicseréltessék. Ez ilyen egyszerű. Nem kell ide matematika. A pénz körül forog minden, és hiába sóhajtozik anyja, és adja össze meg vonja ki a bevétel-kiadás rovatait, nem megy.

Az is bolond volt, aki kitalálta, hogy a pénz nem boldogít, meg a lelki szegényekről szóló szöveg is álságos, törölte meg a száját, aztán mégis kiment az előszobába. Péter pontos, mint a svájci vekker, és éppen olyan unalmas. Nyomogatja lent a 17-et, ez az ő kódjuk, de megint van valami technikai probléma, mert nem működik az egész, nem tudja fentről kinyitni a kaput. Tehetne úgy, hogy nincs itthon, de minek. Jó lenne nem felengedni, mert ha meglátja, vizslatni kezdi, aztán alig köszön, morog valamit és már kezdi is, hogy mi a baj. Mi a baj? Az egész élet egy nagy bajhalmaz. Pedig Péter rendes, anya szerint fehér holló, nem úgy, mint az apja, aki vagy négy évvel ezelőtt lépett le, váratlanul, hirtelen, és minden előzmény nélkül. Mármint anya szerint. Persze észre kellett volna venni a jeleket, de kinek volt ereje és kedve, hogy itt kitalálósdit játsszon, meg figyelje a másik lelki rezdüléseit. Ezt ő is később olvasta valami világokos pszichomókus tollából, vagy hallotta a tévéből. Az interneten meg aztán tudják osztani az észt, hogy kinek és hogyan kell élni, meg nyálas közmondások keringenek online. Ajánlgatják a mindenre jó kapszulákat, meg otthon végezhető tornagyakorlatokat, a heti horoszkópokon mindig röhögni szokott, mert örök szerelmet meg sok pénzt ígérnek neki minden alkalommal. Nézegette a vakfoltos tükörben már most kicsit megereszkedett mellét, a haja csatakosra izzadva lógott a szemébe, még jó, hogy nem festi, így legalább a töve is ugyanolyan, mint a vége. Huszonkét éves múltam valamivel, húzta össze gondterhelten a homlokát, s csak úgy lógok a semmiben. Valamit kezdeni kéne magammal. A világ óriásit változott, de az emberek csak olyanok maradtak, mint a sötét középkorban. Kicsinyesek, rosszindulatúak, még jó, hogy a boszorkányüldözés tényleg már elmerült a múlt ködében. Idén se vették fel az egyetemre, ott volt a kéz alatt vett mobilján az sms. Ez is milyen személytelen, rideg. Természetesen látta ő is a tévében, hogy bulvárcsajok meg szemüveges eminensek egymás nyakába borulva, meg visszaszámolva nézték a kivetítőkön, hány pont is kellett, hogy felvegyék őket valami flancos szakra. Persze, külön angol, két nyelvvizsga, meg a többi, hát így könnyű. Elit gimi, már induláskor többet tudnak, mint régebben évek hosszú tanulása után. Barnus jutott eszébe, az érettségi banketten már úgy viselkedett, mint egy főorvos, a negyedik kimondhatatlan és megfizethetetlen ital után kiselőadást tartott, milyen lesz, amikor a doktori cím ott díszeleg a neve előtt. Nyolc évig utálta a nagyképű fejét, elképzelte, hogy egy csótány, és simán el lehet tiporni. Még abban a magas sarkúban is, ami akkor a lábán volt, pedig kegyetlenül szűknek érezte, alig tudott kitipegni a mosdóba. Egy emelettel lejjebb lakott Luca, ő adta kölcsön. Persze ő is tehet arról, hogy nem megy ez a felvételi. Utálta a sulit, apja ragaszkodott hozzá, hogy oda járjon, évekig a tápláléklánc alján tanyázott. Ki a franc tudta volna megvenni minden alkalommal a legújabb trendi szerelést? Nem is kellett volna 16 rongyért az eleve összeszaggatott-lyukas gatya, meg a top, amiből a fél has kilátszik. Nem állt volna be a sorba akkor se, ha lett volna miből. Így meg csak ott volt, egyik banda se fogadta be, nem is kepeszkedett utánuk. Még az hiányzott volna, hogy visszautasítsák! Ő nyaralni a zsiliphez járt, szépen lebarnult szeptemberre, de nem süllyedt le odáig, hogy horvát meg görög tengerpartot hazudozzon. Azon alul meg prosztó volt minden, Edina, a vezércsaj lebiggyesztett szájjal utasított el mindent, ami nem volt osztályon felüli. Néha elképzelte, hogy néhány év múlva ott látja a közmunkások között, akik nem fogadják be, és ilyenkor halkan elnevette magát.

 Amikor apa lelépett, akkor kellett volna neki is átmenni valami neki illő suliba, de anya ragaszkodott az elithez. Ő meg hagyta. Tényleg gyáva lenne, akit úgy dobálnak ide-oda, mint egy ócska levetett cipőt? Mikor az ofő rákérdezett, hogy tényleg a jogot célozza-e meg, ő határozatlanul rábólintott, pedig egy porcikája se kívánta. Lement Péter elé a lépcsőházba, az ajtót belülről ki lehetett nyitni.

Egy csomó hirdetőújság volt szép takaros rendben lerakva, náluk nem tömködik bele a postaládába, erről Joli néni, a közös képviselő gondoskodott. Olyan rendet tartott, hangja felhallatszott a hetedikig. Meglett férfiak kisgyerekként bólogattak egy-egy lakógyűlésen, senki nem mert ellentmondani a katonás-öblös hangú karakán asszonynak. Valamiért díjazta őt, úgyhogy amikor meglátta, a kezébe nyomott egy színes lapot, ő meg kíváncsian olvasni kezdte. Valami vidéki nevelőotthonba kerestek azonnalra kezdő, sőt végzettség nélküli nevelőket, szobát is ígértek, meg teljes ellátást, persze a fizetés nem verte a plafont. Joli néni bólogatott, feje úgy járt, mint a metronóm, amikor Gizike gyerekkorában zongoraórára járt vagy két évig. Péter kint egyre ingerültebb lett, mutogatta, hogy megsül, a bukósisak úgy volt ráfűzve a karjára, mint a tanyasi asszonyok karjára a kosár. Intett neki, hogy menjen el, a fiú arcán hitetlenkedő fintor jelent meg. A hőség beszivárgott az előtérbe, a földszint 2.-ből kihallatszott a két csivava ugatása.  Máró néni kelkáposztafőzelékének szaga kikúszott az ajtórésen, szóval minden úgy volt, mint múlt pénteken. De akkor kinyitotta a bejárati ajtót, most meg nem. Hátat fordított az egyre dühösebb fiúnak, aki még a múltjához kötötte, aztán elindult fel a lépcsőn. Kicsit szűk-kihízott nyári ruhája megfeszült a hátán. Összepakol fent, aztán kiveszi a megtakarított kis pénzét, lemegy oda, abba az intézetbe. Hátha összejön.