2022. szeptember 25., vasárnap

Elkezdték forgatni a Hunyadi-sorozatot

Pátyon elkezdődött a 10 részesre tervezett, Hunyadi János életét fikciós elemekkel kiegészítve bemutató nagyszabású nemzetközi televíziós produkció forgatása.

A széria magyar történelmi eseményeket mutat be, de az alkotók az óriási sikert elérő Vikingek, a Tudorok vagy pedig a Borgiák című sorozatok mintájára szándékozzák elkészíteni. A produkciót a Nemzeti Filmintézet 3,6 milliárd forinttal részesítette támogatásban, ezenfelül a kormány 6,9 milliárd forintot fektetett bele a szériába.

A magyar irányítású, de nemzetközi projektben 250 színész kap lehetőséget arra, hogy felelevenítse a XV. század legfontosabb történelmi pillanatait.

Az alkotók Bán Mór regényfolyamát ültetik át televízióra, a sorozat legnagyobb részét Magyarországon forgatják, de a történelmi hitelesség kedvéért néhány kulcselemet a mai Magyarország határain kívül eső helyszíneken forgatnak. A sorozatot nem hivatalos információk szerint a TV2 mutatja be 2024. tavaszán.

Bán János, művészi nevén Bán Mór, illetve Kim Lancehagen 1968-ban született Kecskeméten és magyar fantasy- és sci-fi-íróként illetve újságíróként tevékenykedik. A sci-fi és fantasy életbe 2000-ben „robbant be". Ekkor jelent meg a korábban megírt és csiszolgatott Nomádkirály-ciklusa négy kötetben, ami egy sci-fi beütésű fantasy világ, magyar tájakon, magyar és más Kárpát-medencei népek mondavilágából, történelméből táplálkozva (Kárpáthia név alatt), ugyanekkor a Cherubionnál megjelent első sci-fi-novellája Zsoldos Péter-díjat kapott. A rákövetkező két évben még három Zsoldos-díjat kapott, köztük egyet regény kategóriában az Isten hajói c. művéért, így addig egyedülálló módon négyszeres díjazottá vált, majd 2008-ban megkapta az ötödik Zsoldos Péter-díját is az „A.K.I." c. novellájáért. 2008-ban indította útjára Gold Book kiadónál történelmi regénysorozatát, ami a Hunyadi család három nevezetes tagjának életét dolgozza fel. Az író tervei szerint a Hunyadi Jánossal foglalkozó első alsorozat tízkötetes lesz. A sorozat köteteiből összesen már több mint százezer példányt eladtak.