2024. március 28., csütörtök

Átfogó távhővezeték-felújítás a városban

A Városi Távfűtő Művek kihasználta a két fűtési idény közötti időszakot, és átfogó felújítási munkálatokba kezdett városszerte, a régi, állítólag rozsdás és korhadt csövek helyett újakat fektetnek le, a közvállalat szerint a rekonstrukciós projekt megvalósítása a tervek szerint halad.

A forgalmasabb útvonalakon a munkálatokat több fázisra osztották annak érdekében, hogy ne keletkezzenek nagyobb közlekedési dugók az útlezárások miatt, és a polgárok minél akadálymentesebben közlekedhessenek.

Nagyon sok a türelmetlen autós az utóbbi időben a városban, a felújítások miatt sok helyütt forgalomkorlátozásra került sor. Ebből adódóan természetesen kisebb-nagyobb dugók alakulnak ki napi szinten a városban (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Nagyon sok a türelmetlen autós az utóbbi időben a városban, a felújítások miatt sok helyütt forgalomkorlátozásra került sor. Ebből adódóan természetesen kisebb-nagyobb dugók alakulnak ki napi szinten a városban (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A Városi Távfűtő Művekben elmondták, hogy a távhőszolgáltatás zavartalan működése érdekében elengedhetetlen a távfűtőrendszer felújítása, karbantartása és modernizálása, mert csak így biztosítható a távhőszolgáltatás színvonalas működése – olvasható a Dnevnik napilap honlapján.

Miután befejezik a távhőszolgáltató-hálózat rekonstrukcióját a Városi Távfűtő Művek Észak hőtelepétől a Felszabadulás sugárútig, a munkálatok folytatódnak a Jaša Tomić sugárút és a Felszabadulás sugárút kereszteződésénél. A jelenlegi munkálatok miatt lezárták a forgalmat Jaša Tomić sugárút mindkét felén, a Kiszácsi utcából tilos a Jaša Tomić sugárút felé kanyarodni autóval. A Jaša Tomić sugárút és a Pirosi út kereszteződésénél viszont szabad a közlekedés az autóbusz-állomás és a vasútállomás felé. A Felszabadulás sugárút és a Jaša Tomić sugárút kereszteződésénél tilos a Kiszácsi utca felé fordulni, míg a Sava Kovačević és a Kraljević Marko utcákból szabadon közlekedhetnek a járművek a Jaša Tomić sugárút felé, a Kiszácsi utca irányában. A káosz augusztus 3-áig marad intenzív.

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A távhőszolgáltatási rendszer felújításának a keretében, a Fűtő és a Svetozar Ćorović utcák közötti blokkban augusztus 25-éig forgalomkorlátozások lesznek érvényben.

A Városi Távfűtő Művek közleményéből kiderült, hogy a múlt héten megkezdődtek a munkálatok a Partizán utcában és a környékén, a Pirosi út egy részén, távhővezetékeket fektetnek le a Mihajlo Pupin sugárúton és a Stevan Branovački, valamint a Jovan Đorđević utcákban is (felvételeinken). Az említett városrészekben fázisokban folynak a munkálatok, részleges vagy teljes forgalomkorlátozás van/lesz érvényben augusztus 24-éig. A Szent Száva utcában a rekonstrukciós munkálatok miatt szintén forgalomkorlátozást vezettek be, a közvállalat a polgárok megértését kéri a közlekedésben előálló nehézségek miatt.