2022. október 7., péntek

Néptánctábor Firigyházán

Vasárnapig hetedszer is gyerekzsivajtól és magyar népzenétől hangos a bánáti falu

A hét folyamán néptánctábort tartanak Firigyházán, a Ricze-emlékházban. A Tiszagyöngye Művelődési Egyesület hetedik alkalommal szervezte meg a gyerekeknek a tábort. Kovács Magdaléna egyesületi elnök elmondta, hogy a táborlakók Törökkanizsa községből érkeztek, köztük vannak fiatalok Majdányról, Rábéról és Oroszlámosról is. A gyerekek új koreográfiákat és táncokat tanulnak be, amelyeket aztán külön-külön is alkalmaznak majd a saját csoportjukon belül. Hozzátette, hogy az idei néptánctáborba 40 gyerek jelentkezett, akik teljes ellátásban részesülnek.
– Az augusztusi Szent István-napi ünnepségre készülünk, amelyen a gyerekek közösen bemutatják mindazt, amit itt tanultak. A szülők is ott fogják látni először a produkciót. A fiatalok nagyon szeretnek ide jönni, minden évben vannak új jelentkezők is. Nemcsak haladó, hanem kezdő néptáncosokkal is foglalkozunk. Délelőttönként a koreográfussal folyik a munka, délutánonként pedig gyermekjátékok és kézműves-foglalkozások vannak. Hangszeroktatásban is részesülnek, citerázni és tamburázni is megtanulhatnak. Idén változtattunk a tábor szerkezetében, mégpedig annyit, hogy az első három nap a kisebbek, az utolsó három napban pedig a 15 éven felüli gyerekek vannak itt. A 7 és 15 év közöttieket minden reggel busszal kihozzák Firigyházára, majd estefelé visszaviszik őket, a nagyobbak itt alszanak sátorban, a házban. Vasárnap délután közös táncházzal zárjuk a tábort, ahol kicsik és nagyok egyaránt szerepelnek majd – fogalmazott Kovács Magdaléna.
Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke is kilátogatott a táborba, hiszen az önkormányzat évek óta támogatja a hasonló eseményeket és a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületet is. – A civil és művelődési egyesületek a világban uralkodó bizonytalanságban támaszt nyújtanak a közösségünknek. Ezek után még jobban kell őket támogatni, hogy ki tudják fejteni a tevékenységüket. A táborban a gyerekek elsajátíthatják a néptánc és a népzene csínját-bínját. Fontos szerepet tölt be a gyökerekhez való ragaszkodásban és a hagyományok őrzésében, amit nemcsak őrizni kell, hanem mindennap megélni. A szülők is tudják, hogy a gyerekeik itt biztonságban és jó kezekben vannak, és a mai világban ez nagyon fontos. Mi az önkormányzat részéről minden évben támogatjuk a művelődési egyesületeket és civil szervezeteket egy bizonyos összeggel. Vannak olyan aktivisták, akik évről évre itt vannak, és segítenek, ki-ki a maga módján. A rendezvény megszervezéséhez fontos az anyagi háttér, de még fontosabb, hogy legyenek önkéntesek, akik szeretnének ennek az egész közösségépítésnek a részei lenni, hiszen nélkülük nem lehetne megszervezni. Ezek az emberek a szabadidejüket nem sajnálva vesznek részt a közösségünk felépítésében – mondta Újhelyi Nándor.
A gyerekekkel Gazsó Tibor királyhalmi koreográfus foglalkozik, aki elmondta, hogy a kis-magyarországi táncanyagot tanítja a Galgamentéről, Bag falujából. – Ez inkább egy gyorstalpalónak számít, a tempó is elég feszített. Jelenleg az előkészületi fázisban vagyunk a gyerekekkel, és majd szeptembertől a rendes táncórákon folytatjuk a gyakorlást. Intenzív tánctanulásról beszélünk, ahol a páros viszonyok is kialakulnak a fiatalok között. A bagi táncok fizikailag is megterhelőbbek, mint a sárköziek. Nagyon érdekes az anyag, szép énekek és népviseletek vannak benne, szeretik a gyerekek. Januárra elkészülünk a teljes táncanyag betanulásával, és ez is a cél, hogy egy új repertoárral készüljünk el a Kőketáncra – magyarázta a koreográfus.
A táborban fiúk és lányok egyaránt képviseltették magukat, és szemmel láthatóan élvezték az új koreográfia betanulását. Zsigmond Máté Törökkanizsáról érkezett a néptánctáborba, és először vesz részt rajta. – Az idén kezdtem el a tánccal foglalkozni, és jó érzés itt lenni. Jó a hangulat, sok barátot szereztem, mindennap táncolhatunk. Délutánonként más programok is vannak, volt tojásdobálás, Activity és sok más játék, valamint kézműveskedés is. Azt mondták, lesz még több érdekes program, amit nagyon várok. Jövőre is szeretnék jönni – mondta a fiú.
A gyerekeknek mindennap friss gyümölccsel és finomabbnál finomabb ételekkel kedveskednek. A törökkanizsai Vas Mária évek óta főz a néptánctáborban. – Olyan menüt állítottunk össze, ami már az előző évek folyamán bevált. Tegnap zöldségleves és pizza volt, ma pedig krumplis tarhonya, és palacsintát is sütni fogunk. Azt csinálunk, amit szeretnek a gyerekek. A szülők is besegítenek, van, aki fánkot hoz, van, aki pedig gyümölcsöt. Nagyon szeretek jönni a táborba, minden évben itt vagyok – magyarázta a szakácsnő.