2024. április 18., csütörtök

Nem a gáz hiánya, hanem az ára a gond

Európa egy háborús gazdasági helyzet felé sodródik – Magyarország élelmiszer-ellátása nincs veszélyben – mondta Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos pénteki, Kossuth rádióbeli interjújában a rezsicsökkentés megszigorításának okát magyarázva elmondta, hogy ennek fenntartása tavaly 250–260 milliárd forintjába került a költségvetésnek, az idén azonban az év végégig a számlák kipótlása akár a 2000 milliárd forintot is meghaladhatja, amit a magyar gazdaság már nem tud kitermelni. Mivel azonban a kedvezményes díj az átlagfogyasztás szintjéig mindenkinek megmarad, így egy magyar család az áramszámlán 56 ezer forintot, a gázszámlán pedig 146 ezer forintot spórol.

A kormányfő az októbert nevezte vízválasztónak, mivel akkor derül ki, hogy az európai gazdaság belesodródik-e egy háborús gazdaságba.

Magyarországnak lesz elég gáza – hangsúlyozta a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: Magyarországon nem a gáz hiánya, hanem annak az ára okoz problémát. Hozzátette: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már évek óta szorgalmazza, hogy alternatív beszerzési útvonalakat kell kiépíteni. Az elmúlt években kiépült egy nagy mennyiségű gáz szállítására alkalmas útvonal Törökországtól Szerbián át, és ma az orosz gáz nagy része is innen érkezik Magyarországra. Emellett a horvát LNG-terminálból évente 1,5 milliárd köbméter gázt hoznak be, valamint megemelik az országon belüli földgázkitermelést és az oroszoktól is további 700 millió köbméter gáz vásárlásáról „alkudozik” a kormány.

Abban is segíteni kíván a kormány, hogy az emberek „le tudjanak jönni a gázfogyasztásról”, ahol ez lehetséges. Miniszteri biztos dolgozik a Mátrai Erőmű leállított blokkjainak újraindításán és az Ózd környéki barnakőszénbányák újranyitásán. Tűzifát nem lehet kivinni az országból, az erdőgazdaságoknak pedig tervet kell készíteniük a tűzifa kitermelésének növelésre. A technológiai és ipari miniszter pedig egy kályha- és kazánprogram indítására kapott felkérést.

Orbán Viktor a gáz felhasználásának 15 százalékos csökkentésre vonatkozó uniós kezdeményezésből azt olvasta ki, hogy nem működik a négy pilléren álló háborús stratégia. Vagyis az, hogy az amerikai kiképzőkkel megerősített ukrán hadsereg legyőzheti Oroszországot, az, hogy a szankciók megrendítik az oroszokat, az, hogy a szankciók kezelhetők az emberek életének meggyötrése nélkül, és az, hogy mindebben világegység lesz.

Jelenleg Európa egy háborús gazdasági helyzet felé sodródik – hangsúlyozta. A stratégia megbukott, ezért újat kell kitalálni, ez azonban még késik. Ehelyett van fogyasztáscsökkentés. Változtatás nélkül októbertől egész Európában háborús gazdasági helyzettel kell számolni.

Az energiaforrások kapacitás híján nem válthatók ki teljes egészében máshonnan, ha az oroszokkal nincs megegyezés, ezért az új stratégiának a békére kell összpontosítania – hangsúlyozta. Tűzszünetről és béketárgyalásról kell megállapodni, a szankciók és a fegyverszállítás ugyanis nem vezet eredményre. „Tüzet oltani sem lángszóróval megy az ember” – jegyezte meg.

Mindebben az Egyesült Államoknak kulcsszerepe van, hiszen ez egy proxiháború, amelybe a Nyugat félig-meddig belesodródott. A biztonsági stabilitás egy orosz–amerikai megállapodástól várható.

A kormányfő arról is beszámolt: az aszálykárok felmérését követően azt látni, hogy Magyarország ellátása élelmiszerrel nincs veszélyben. A képessége az aszállyal sújtott magyar mezőgazdaságnak is megvan, hogy tízmillió embert ellásson élelmiszerrel. Sőt lesz export is, de a megszokott méretűnél sokkal kisebb. Ez bevételkiesést jelent a magyar gazdaságnak, de a saját ellátásunk biztonsága nincs veszélyben.

A miniszterelnök a gazdák kárenyhítéséről elmondta, hogy a kárenyhítési alap kimerült, de a kormány létrehozott egy munkacsoportot a gazdák megsegítésére. Még kell egy jó hét, amíg véglegesítik a döntéseket, de a gazdák kapnak további segítséget – mondta Orbán Viktor.