2024. április 20., szombat

Újságfotók kiállítása Nagybecskereken

Újságírói fotókból összeállított kiállítást tekinthettek meg a napokban a nagybecskerekiek a Városi Népmúzeumban. A Zrenjanin Nagybecskerekről című kiállításon a közönség hatvan dokumentum-értékű fényképet láthat-láthatott, melyek szerzői a helybeli Zrenjanin hetilap két fotósa és szerkesztője voltak: Branislav Milin és Ljuba Milosavljević. A fotók korhű tanúi a Béga-menti város XX. századi történetének.
A legtöbb fénykép a múlt század hatvanas és a kilencvenes évei között készült és azt tükrözi, hogy mi is történt a XX. század utolsó negyven évében Nagybecskereken. A fotókon érzékelhető, hogyan éltek abban az időszakban a gyári munkások, látni a járókelőket az utcákon, azt, hogyan épültek egyes létesítmények, melyek később meghatározták a város arculatát, de azt is bemutatták, hogyan tűntek el egyes létesítmények (mint például az egykori Nagyhíd), melyeknek egykor jelentős szerepe volt a város történelmében. A képeken keresztül az is érzékelhető, hogy tűnt el a város egy történelmi szakasza.
A kiállítást a Zrenjanin hetilap fennállásának a 70. évfordulója alkalmából szervezték és ma este, az újságírói fotó jelentőségéről szóló előadással zárul.