2024. április 20., szombat
FORMULA–1

Sebastian Vettel év végén befejezi Formula-1-es pályafutását

Váratlan hírrel, Sebastian Vettel nagy bejelentésével indult a Formula–1-es Magyar Nagydíj hétvégéje. Már az is különös volt, hogy szerdán a közösségi oldalaktól mindeddig tartózkodó német létrehozott magának egy profilt az Instagramon, de hamar fény derült ennek az okára: ezt elsősorban azért tette, hogy csütörtökön délben hosszasan, saját szavaival mondhassa el egy ott közölt videóban, hogy az év végén befejezi versenyzői karrierjét.

„A versenyzés iránti szenvedélyem rengeteg energiát felemészt, és azzal jár, hogy sok időt távol töltök a családomtól. A célom már nem az, hogy versenyeket nyerjek, hanem hogy láthassam a gyerekeimet felnőni, átadjam nekik a tudásom, ott legyek velük, ha szükségük van rám” – mondta a háromszoros családapa.

Vettel az F1 történetének egyik legsikeresebb pilótájaként vonul vissza: a királykategóriában 2007-ben még a BMW-vel bemutatkozó német sorozatban négy világbajnoki címet nyert a Red Bull-lal a 2010-es évek elején, majd 2015-től a Ferrarihoz csatlakozott, ahol viszont hat év alatt sem tudott ismét feljutni a csúcsra. Tavaly aztán, elismerten levezetésként az Aston Martinhoz igazolt, akikkel egy dobogót leszámítva eddig jobbára a középmezőnyben küzdött. Mostanáig 53 futamgyőzelmet szerzett, amivel a harmadik az örökranglistán Lewis Hamilton és Michael Schumacher mögött. A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után, várhatóan 299 nagydíjrajttal a háta mögött fogja szögre akasztani a sisakját.

A 35 éves német az utóbbi években a versenyzésen túl környezetvédelmi és társadalmi ügyekben is egyre többször hallatta a hangját a paddockban, népszerűségét pedig magamutogatás helyett ezen pozitív üzenetek terjesztésére igyekszik felhasználni. Olykor attól sem riadt vissza, hogy az F1 szükségtelen pazarlásaira is felhívja a figyelmet, a műanyagpoharak használatától a rajtok előtti repülőgépes felvonulásokig sok mindennek a létjogosultságát megkérdőjelezte már, és részben neki is köszönhető, hogy a sport is magához ölelte a zöld üzeneteket. Vettel elmondása szerint az ezen a területen végzett munkája a visszavonulásával egyáltalán nem ér véget.

„A szenvedélyem néhány olyan összetevővel járt, amiket egyre kevésbé szerettem. Ezek a problémák talán megoldódnak a jövőben, de ehhez jóval nagyobb akaratra lesz szükség. A beszéd nem elég, várni pedig nincs időnk: cselekedni kell. A legjobb versenyem? Még ezután jön. Izgatottan várom, hogy új utakon induljak el és új kihívásokat találjak. Köszönöm, hogy megoszthattam az eddigi utazást mindnyájatokkal. Minden egyes pillanatát élveztem” – köszönt el a német a közösségi oldalára feltöltött videóban.