2024. április 18., csütörtök

Szeptember 1-jétől drágul az áram

Az Energetikai Ügynökség Tanácsa tegnap jóváhagyta a javaslatot, hogy a háztartások és a kisfogyasztók számára szeptember 1-jétől 6,5 százalékkal emeljék a villanyáram árát. Az erről szóló közlemény szerint „az EPS kérésére a Tanács elfogadta a garantált ellátású felhasználók rendelkezésére bocsátott villanyáram áráról szóló határozatot. Az áram kilowattóránkénti átlagára adók és illetékek nélkül 8,144 dinár lesz, azaz 6,5 százalékkal emelkedik a mostani árhoz képest.

A szeptemberi drágulást kimutató első számlák tehát októberben érkeznek.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter csupán egy nappal korábban azt mondta, hogy „nagyon hamar” várható az áramdrágításról szóló határozat, de hogy pontosan mikortól, és mennyivel kell többet fizetni, nem tudja, mert az nem a minisztériumtól függ. Hozzáfűzte, hogy az időponttól eltekintve a szaktárca máris előkészítette a kedvezményekről szóló rendeletet, hiszen tudatában van annak, hogy „sok olyan háztartás van, amelyik nem képes fizetni sem a villanyáramot, sem a gázt”. A szaktárca könnyítéseket tartalmazó rendelete, mint fogalmazott, nagyobb számú háztartást fog érinteni.

Az őszre esedékes drágulás hírére azonnal reagált a Sloga szakszervezet, mondván, hogy folytatódik a lakosságot megtévesztő, sunyi gyakorlat, ugyanis a 6,5 százalékosnak mondott áremelés valójában nem annyi, hanem, ha hozzáadjuk a számlákon megjelenő ilyen-olyan tételeket, látni fogjuk, hogy sokkal több. A Sloga megítélése szerint az ország szegényeinek többsége, különösen azok, akik minimálbérből próbálnak megélni a családjukkal, nehezen fogják kifizetni a fogyasztást. Legrosszabbul az egytarifás órával felszerelt falusi háztartások járnak, mert ezek „legkevesebbet fogyasztanak, de legtöbbet fizetnek”. Ugyanakkor a húsz legnagyobb cég (többnyire állami vállalatok) a legutóbbi, áprilisi adatok szerint több mint 17,2 milliárd dinárral tartozik a villanyáramért.