2024. április 20., szombat

Átadták a búzát a Magyarok Kenyeréhez

A vajdasági mezőgazdasági termelők példás összefogásról tettek tanúbizonyságot Zentán

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének zentai székháza előtt kedden délelőtt a gazdák átadták a búzaadományaikat a XII. Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében. A termelők által felajánlott búzát a Borsos malomban cserélik majd lisztre, amelyet Vajdaság több pontján osztanak szét a rászoruló gyerekeknek, a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó egyesületeknek és civil szervezeteknek. Egy zsákkal Magyarországra is átvisznek majd belőle az összeöntés ünnepére. A helyszínen Nagy Miklós, a VASZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és megköszönte, hogy ilyen sokan érdeklődnek az esemény iránt. Külön köszönetét fejezte ki az akcióban részt vevő termelőknek és falugazdászoknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez a program. Hozzátette, hogy tavaly több mint 400 gazda vett részt az akcióban, és reményét fejezte ki, hogy idén is sikerül ezt a számot megtartani, illetve túlszárnyalni.

Nagy Miklós (Fotó: Gergely Árpád)

Nagy Miklós (Fotó: Gergely Árpád)

– Nem tudom, hogy mennyi búzát sikerül most összegyűjteni, de ha a tavalyi 25 tonnás mennyiséget elérjük, akkor boldogok lehetünk. Fontos megjegyezni, hogy az idén sokkal kisebb volt a termés, amit a gazdák learattak, de bízunk benne, hogy ebben az évben is meglesz a 25 tonna. Szeretném megköszönni a helyi önkormányzat és a tartomány képviselőinek, hogy ellátogattak ma ide, hogy saját szemükkel lássák ezt az összefogást. Ebben teljesül ki a vajdasági magyarok összetartozása – mondta Nagy Miklós.
– Az itt összegyűjtött búzáért kapott lisztet szétosztjuk a gyerekekkel foglalkozó szervezetek között. A nagycsaládosoknak, a szabadkai Kolevkának, a lurkóházaknak és a sérült gyerekekkel foglalkozó különböző intézményeknek adjuk majd át. Minden zsákból kiveszünk egy kisebb mennyiséget, és augusztus 5-én az összeöntés ünnepére átvisszük Magyarországra, ahol majd a Kárpát-medencei összmagyar kenyérsütéshez használják fel. Az augusztus 20-ai zentai Szent István-napi ünnepségre mindig ebből a búzából süttetjük ki a kis és nagy kenyeret is. Bízunk benne, hogy az idén is sikerül megoldanunk a nagy kenyér kisüttetését, hiszem, hogy lehet találni Vajdaságban olyan pékséget, amely akkora méretű kenyeret tud sütni. Ez nem egyszerű feladat, de dolgozunk rajta – mondta a VASZ elnöke.
Nagy Miklós hozzátette, hogy a megajándékozott intézmények részéről biztatóak a visszajelzések, mindig nagy örömmel és tisztelettel fogadják őket. A kedvezményezettek mindig nagyon segítőkészek, és sokszor még a lisztes zsákok bepakolásában is segédkeznek.
– A liszt átadásakor minden évben apró ajándékokat kapunk a gyerekektől, amelyet külön arra az alkalomra készítenek el. Az akciónak oktató-nevelő jellege is van, hiszen jelen van a következő generáció. A gyerekek mindig a szülőktől és a nagyszülőktől kapott példán tanulnak, és az a legjobb oktatás, amelyet a fiatalok példán keresztül sajátítanak el, utána majd ők viszik tovább az itt szerzett tudást – fogalmazott Nagy Miklós.