2024. március 28., csütörtök

A kosárlabda, amely összeköt

A Spartacus Ifjúsági Kosárlabda Klub IPA-projektumban vesz részt

Vasárnap zárul a Kosárlabda határok nélkül elnevezésű Interreg – IPA határon átívelő projektum, amelyet a Spartacus Ifjúsági Kosárlabda Klub a Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesülettel közösen valósít meg. A projektum összértéke valamivel több, mint 191 ezer euró, amelyből 162 ezer eurót az Európai Unió biztosított. A projektum céljáról Jovan Sirovina, a Spartacus Ifjúsági Kosárlabda Klub elnöke nyilatkozott lapunknak.
– A projektum legfőbb célja, hogy a két sportegyesület kapcsolatát szorosabbá fűzze, hiszen az IPA-program is éppen azért létezik, hogy elősegítse a különböző nemzetek határon átnyúló együttműködését. Mi a Hódemzővásárhelyi Kosársulival, elsősorban a 10 és 18 év közötti fiatalokat, juniorsportolókat és edzőiket igyekeztünk összehozni. Edzéseket tartottunk számukra. Tizenöt hónapig barátkoztak a két egyesület tagjai, sőt tovább is mint 15 hónap, ugyanis a projektum az elmúlt évben március elsején kezdődött és a koronavírus miatt a projektumot két hónappal meghosszabbították, vagyis hivatalosan most vasárnap zárul. A projektum keretében számos aktivitást tartottunk, például kosárlabdatornákat, edzőtáborokat, közös kosárlabdaedzéseket rendeztünk a fiataloknak, az edzőknek és testnevelőknek pedig szemináriumi előadásokat, szakmai képzéseket tartottunk. Legfontosabb pedig, hogy elmondhatjuk: fiatal klubtagjaink új barátokra, ismeretségekre tettek szert. A sport egyébként is összehozza az embereket, e projektumra pedig hatványozottan igaz – nyilatkozta a klub elnöke.
Jovan Sirovina a fentieket azzal egészítette ki, hogy a projektum sikeres befejezése a hódmezővásárhelyiekkel való hosszú együttműködésüknek a koronáját jelenti.
– Ez a második ilyen projektumunk. Korábban már végigcsináltunk egy ilyen projektumot. Mondhatom mindez sokat jelent számunkra. A Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesülettel egyébként már a projektumok előtt is jó kapcsolatunk volt. Az IPA-program ezt tovább mélyítette, valamint az Európai Unió jelentős pénzeszközökkel segítette. A hódmezővásárhelyiekkel az együttműködésünk akkor is megmarad, ha ez a projektum véget ér. Mind sportegyesületnek tevékenységünk egyik alapfeltétele más sportegyesületekkel való együttműködés, hiszen fiataljaink nem fejlődhetnek, ha nem tartunk közös edzéseket. Egyébként más magyarországi sportegyesülettel is van együttműködésünk, például ugyanúgy összedolgozunk a szegedi, a pécsi vagy éppen a budapesti kosarasokkal, de mégis a hódmezővásárhelyi egyesület, földrajzi értelemben is, az egyik hozzánk legközelebb álló – magyarázta a klub elnöke.