2022. szeptember 28., szerda

Palacsinta minden mennyiségben

Oromhegyes kis közösség nagyszerű programokkal

A hétvégén első alkalommal tartották meg a Palacsintafesztivált Oromhegyesen, ahol különféle programok, légvárak és vetélkedők várták a gyermekeket és a felnőtteket. Szeles Viktória, az oromhegyesi helyi közösség alelnöke elmondta, hogy a szombati program nem jöhetett volna létre a magyarkanizsai önkormányzat támogatása nélkül, valamint az Oromhegyesi Faluház Alap és a helyi közösség szorgos szervezői nélkül.

– Különböző versenykategóriákat tűztünk ki, hogy érdekesebbé tegyük a programokat, valamint voltak népi gyermekjátékaink és kézműves-foglalkozásaink is. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szerveztünk ügyességi játékokat, többek között palacsintaforgató versenyt, valamint palacsintaevő versenyt, amelyben külön kategóriában versenyeznek a nők és a férfiak. A legérdekesebb pedig a maszatka nevű versenyszámunk, melyen két kategóriába osztva mérettetik meg magukat a résztvevők, az első kategóriában 6–8 éves korig, a másodikban pedig 9–12 éves korig. Palacsintaevő versenyről van szó, amely lisztfúvással ér véget, ettől lesz végül maszatka a gyermek.

A zsűri a legszebb és legízletesebb palacsinta készítőinek a palacsintakirály, illetve -királynő címet osztotta ki, továbbá sok értékes ajándékkal gazdagodhattak a vetélkedőkben részt vevők is. A szervezők kóstolójegyek árusításával gyűjtöttek önkéntes adományokat, melyet az oromhegyesi játszótér felújítására szeretnének fordítani. A fesztivál táncházzal ért véget a településen, Szécsi Zsolt és Csányi Tamara vezetésével. A rendezvényt több helyi vállalkozó is támogatta, többek között az AgroTech és az Atlantis Garden diszkó.