2024. március 28., csütörtök
KÍNA–MAGYARORSZÁG

Stabil és kiszámítható kapcsolatok

Magyarország és Kína kapcsolatrendszerét a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi, fontos azonban, hogy ennek az együttműködésnek az emberi alapja is meglegyen, amit leginkább az oktatással és a kultúrával lehet megteremteni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Queenie Rosita Law üzletasszony alapította Q Contemporary Múzeum hétfői budapesti megnyitó ünnepségén hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt évtizedben kiszámítható, stabil és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatrendszert hozott létre Kínával és azon belül Hongkonggal az „egy ország, két rendszer” elvét tiszteletben tartva.

Mint mondta, bár az ukrajnai háború elhalványítja a koronavírus-járvány során átélt nehézségeket, fontos emlékezni arra, hogy hazánk a Kínából származó egészségügyi védőeszközök nélkül nem tudta volna így átvészelni a pandémiát.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy évről évre jelentős rekordok dőlnek meg a kétoldalú együttműködésben, de fontos, hogy a két ország, a két nemzet kapcsolata ne pusztán számokkal legyen leírható, hanem annak az emberi alapja is meglegyen, amit leginkább az oktatással és a kultúrával lehet megteremteni. Erre példaként hozta fel, hogy Magyarországon öt Konfuciusz Intézet működik, ahogy Pekingben is van Magyar Kulturális Intézet már lassan egy évtizede, valamint Kínában több más helyen is lehet magyarul tanulni.

A miniszter kijelentette, hogy az ezen a téren elért sikerek bizonyítéka a mostani megnyitó is. Szavai szerint az Andrássy úton álló volt Rausch-villában ezer négyzetméteren kialakított kiállítótér új színt hoz Budapest amúgy is pezsgő művészeti életébe, lehetőséget teremtve a kortárs magyar művészek számára, hogy megtalálják az utat a világ nagyközönsége felé. Hozzátette, hogy az egymástól sok ezer kilométerre lévő és teljesen eltérő kulturális örökséggel rendelkező országok esetében különösen fontosak a hídépítők, ezért megköszönte Queenie Rosita Lawnak és férjének, hogy rengeteg időt, energiát és pénzt fektettek a kétoldalú kapcsolatrendszer emberi lábának megalapozásába.

Végül pedig arra is kitért, hogy a család cégcsoportja a magyar fővárosban hozta létre közép-európai főhadiszállását, és ennek kapcsán ígéretet tett arra, hogy a kormány a mostani példátlan nehézségek ellenére is mindent meg fog tenni Európa legversenyképesebb beruházási környezetének biztosítása érdekében.