2024. március 29., péntek

Nyaralás vagy maszekolás?

A minap a közösségi hálón szembe jött velem egy mém: Két fotó – egyiken turistaparadicsom, napsütés, napernyők, a másikon izzadó kőművesek és piktorok. „Ezért mennek szabadságra a nyugaton élők…”, írta a napernyők felett, „…és ezért a Balkánon élők”, csattant a poén a munkások fotója alatt. Fölnyihogtam, bár kicsit keserűen, mert elevenembe talált az internetes szösszenet. Jómagam ugyanis éppen ilyen kétkezi örömökkel töltöm majd a szabadság napjait. Sajnos egyáltalán nem alaptalanul terjed az interneten ez a poén. A szerbiai átlagpolgár bizony maszekol szabadsága alatt, hogy legyen miből elindítani a gyereket az iskolába, vagy megvenni a téli tüzelőt. Esetleg önszervezésben a házát tatarozza, mert nem tudja a mestert megfizetni, vagy mert nem is tud nyári szezonban munkást találni. Persze, mint minden poén, ez is enyhe túlzás, a szomorú valóságra azonban rávilágít: az átlagpolgár nyugaton egész másként él, mint mifelénk. A jól megérdemelt nyaralás igen is komoly tétel, a családok zöme különböző pénzügyi artistamutatványokkal gazdálkodja ki azt a pár napos felüdülést. A jelenlegi háborús helyzet aztán mindenkinél rálapátolt még néhánnyal a gondok kupacára. Márciusban már tudni lehetett például, hogy 10–15 százalékkal nagyobb útiköltséggel kell számolnia annak, aki nyaralni készül, az általános és azonnal fellépő pénzromlás a költőpénz végösszegét is teljesen meghatározhatatlanná tette, csak abban lehetünk biztosak, hogy a célországban jóval többet fogunk költeni, mint terveztük.

Ez a bizonytalanság azonban a többséget egyáltalán nem tántorította el a tengerparti élmények keresésétől, legalábbis a YUTA igazgatója szerint, aki az idény elején úgy nyilatkozott, a háború kitörése nem befolyásolta jelentősen a szállásfoglalások évek óta megszokott dinamikáját, és idén is több mint egymillió polgár döntött külföldi nyaralás mellett. Az egymillió polgár több mint egymilliárd eurót fog külföldön elkölteni, ezt már a köztársasági elnök állapította meg egy tévés szereplés alkalmával, igencsak dorgáló hangnemben. Az államfő ezt a szerbiai üdülési utalványok népszerűsítésének kontextusában jegyezte meg. Az üdülési utalványok legutóbbi akciójával a hazai turizmust próbálja segíteni az államvezetés, nem kevesebb, mint hárommillió dinárral. A 200 000 üdülési utalványt egy hónap alatt szét is kapkodták, ami azzal is magyarázható, hogy értékük az eddigi ötről tizenötezer dinárra emelkedett. A jelenlegi árak ismeretében a magasabb összeg sokkal észszerűbb, hiszen a feltételek közt az is szerepel, minimum ötnapos szállásfoglalással lehet igényelni az utalványokat. Az előző ötezer dinár bizony még Szerbiában is csupán egy-két éjszakát fed a szállási költségekből, a tizenötezer dinár viszont jóval komolyabb segítség. Nem is csoda, ha Aleksandar Vučić nagyon komolyan veszi a hazai turizmus népszerűsítésének feladatkörét, és az utóbbi időben egyetlen szerepléskor sem mulasztja el az üdülési utalványok emlegetését és Szerbia szépségeinek részletezését. Ugyanakkor megtörtént, hogy cseppet sem diplomatikus, inkább kioktató stílusban fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy a polgárok a tengerparton képzelik el az álomnyaralást és külföldön költik el a nehezen megkeresett temérdek pénzt. Azt is nehezményezte egy alkalommal, hogy vannak polgárok, akik az előttünk álló nehéz gazdasági helyzetben felelőtlenül hitelhez folyamodnak egy-egy külföldi nyaralás kedvéért. Azt már nem tette hozzá, hogy a népszerű hazai üdülőhelyeken ugyanolyan temérdek pénzt kell elköltenie az egyszeri állampolgárnak. Véleményem szerint nem lehet elítélni, hogy sokakban fel sem merül az a nemes cél, hogy saját országa turizmusát gazdagítsa tetemes összegekkel. A tengerpart, az tengerpart. Feldereng előttem egy régi emlékkép, még a kilencvenes évek elejéről, amikor édesanyám az akkori növekvő bizonytalanság közepette egyszercsak az asztalra csapott, és azt mondta, márpedig most elmegyünk a tengerre! Hozzátette, ki tudja el jutunk-e még oda a jövőben… Már értem mit jelentett édesanyám félmondata, és hiszem azt, hogy sokakban a jelenlegi háborús helyzet, a kopogtató megélhetési bizonytalanság keserű elszántságot ébresztett: most megyünk, most még meg tudjuk csinálni, össze tudjuk hozni. Ki tudja hány évig kell majd az idén megszerzett élményekből táplálkozni?

Az utolsó családi nyaralás emléke a mai napig elkísér, hasonlókat csak tizenöt év múlva tudtam átélni, már felnőttként. Örülök, hogy sikerült a gyerekeimmel is megosztanom a tengerben lubickolás végtelenül felszabadító élményét.

Idén nem nyaralunk, építünk, remélem egy sokkal szebb jövőt!

Hogyan változtatták meg a nyaralási terveit az áremelkedések?

Szerencsére nem kellett változtatnunk a terveinken – 32%

Rövidebb időre utazunk el, mint szerettünk volna – 1%

A tervezettnél kevesebbet költünk a nyaralásra – 12%

Külföldi utazás helyett így belföldit választunk – 0%

Bár szerettünk volna, mégsem megyünk nyaralni – 21%

Eleve tudtuk, hogy csupán álmodozhatunk róla – 34%