2024. március 28., csütörtök

Újabb orosz légicsapások érték Ukrajna fekete-tengeri régióit

Újabb orosz légicsapások érték kedden Ukrajna fekete-tengeri régióit Odessza és Mikolajiv térségében, károkat okozva lakóházakban és a kikötői infrastruktúrában – közölte az ukrán déli katonai parancsnokság Facebook-oldalán.

A tájékoztatás szerint az orosz erők légi indítású rakétákat vetettek be a támadás során. Odessza térségében több magánház is károkat szenvedett, illetve lángra kapott a tengerparti településeken. Mikolajivban pedig a kikötőben keletkeztek károk, dacára a Moszkva és Kijev között az ukrán gabonaexport fekete-tengeri kikötőkből történő újraindításáról szóló, múlt héten aláírt egyezménynek.

Nem sokkal a légicsapásokat követően Kirill Sztremouszov, az orosz ellenőrzés alá került Herszon megye katonai-polgári közigazgatásának helyettes vezetője kijelentette, hogy hamarosan Odessza és Mikolajiv régiókat is hamarosan „felszabadítják" az orosz erők. „Herszon régiót és Herszon városát mindörökre felszabadították" – hangoztatta a Kreml által kinevezett illetékes.

Afrikai körútja ugandai állomásán tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán megerősítette, hogy Moszkva kész tárgyalni Ukrajnával a háború végéről, bár ismételten azt állította, hogy Kijev nyugati szövetségesei ellenzik a megállapodást.

„Sosem utasítottuk el a tárgyalásokat, mert mindenki tudja, hogy az ellenségeskedések a tárgyalóasztalnál érnek véget" – mondta az orosz diplomácia vezetője. Ugyanakkor hozzátette, hogy az egyeztetések a felek márciusi isztambuli tanácskozása óta zsákutcába jutottak.

Az ukrán vezérkar szerint az orosz erők „korlátozott területi nyereséget" értek el, s jelenleg a Donyec-medencei Bahmut bevételére összpontosítanak, hogy offenzívájukat Szlovjanszk és Kramatorszk irányába folytatni tudják.