2024. április 20., szombat

Válságkezelés közös erővel

Vučić–Orbán telefonbeszélgetés

A baráti kapcsolatokat, gazdasági szálakat erősíti a továbbiakban is Magyarország és Szerbia – állapodott meg tegnapi telefonbeszélgetése során Aleksandar Vučić szerb államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A beszélgetést követően kiadott közleményben azt üzenték, hogy a két állam számíthat egymásra a válságos időszakokban. Belgrád és Budapest teljesen elkötelezte magát a bilaterális kapcsolatok elmélyítése mellett, s az előttünk álló nehézségeket is közös erőkkel fogja átvészelni. A következő hónapok kihívásokkal teli időszakot jelentenek, az együttműködés azonban teljes körű lesz a két állam között, fogalmaztak.

A kétoldalú kapcsolatok mellett a regionális viszonyokról is tárgyaltak, a migránsválságnak, az uniós kérdéseknek és a globális témáknak is időt szenteltek. Vučić köszönetét fejezte ki, amiért Magyarország Szerbia rendelkezésére bocsátott jelentős gáztározói kapacitásokat, amelyeknek most óriási jelentősége van az energetikai válság miatt.

Megegyeztek abban is, hogy hamarosan személyesen is találkoznak, ez a találkozó pedig „egy újabb igazolása lesz a két testvéri nép közötti kiváló baráti kapcsolatoknak és az együttműködés elmélyítési szándékának”, fogalmazott a szerb sajtóközlemény.