2024. április 20., szombat

Közösséget kovácsolnak

Gálaműsorral zárult a 28. Batyu tábor Zentagunarason

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezésében az elmúlt héten zajlott az idei Batyu tábor. A zentagunarasi általános iskola udvarában ezúttal is kitűnő hangulatú gálaműsorral ért véget szombaton este a mintegy háromszáz néptáncost, népzenészt megmozgató nyári találkozó. A gálakoncerten a szülők, nagyszülők, barátok alkotta népes közönség ízelítőt kapott az elsajátított új táncokból, dalokból. A Kodály központ nevében Kisimre Szerda Anna, a Magyar Nemzeti Tanács nevében pedig De Negri Ibolya köszöntötte a megjelenteket.

Az egyhetes sátortáborban a rekkenő hőség ellenére szakmai munka folyt, több korcsoportban napi hat órát táncoltak a Vajdaság egész területéről és Magyarországról érkező gyerekek, fiatalok és oktatóik. Volt tamburaoktatás is, és a szabadidőben kézműves foglalkozásokat szerveztek: gyöngyfűzés, fafaragás, bútorfestés, nemezelés várta az érdeklődőket. Az elkészült munkákból kiállítást állítottak össze a gálára. Kitűnő volt a hangulat a tábor napjaiban, mely esti koncerteken, táncházakban csak fokozódott. Mint ahogyan már évek óta, az idei tábor zenészei a Fokos zenekar és a Csalóka zenekar tagjai voltak.
A nagy hőség ellenére, a támogatóknak és a helyiek segítőkészségének köszönhetően nagyon jól sikerült a rendezvény. A lélekemelő, színvonalas gálaműsor pedig felrakta a koronát a 28. Batyu tábor munkájára.