2024. április 20., szombat

Leclerc eldobta, Verstappen felszedte

Egy idénről már jól ismert forgatókönyv ismétlődött meg a Formula–1-es Francia Nagydíjon, amelyen a Ferrari volt nyeregben, mígnem különféle hibák sorozata után végül mégis a Red Bull és Max Verstappen voltak azok, akik a legnagyobbat szakították.

A Ferrari ugyan hátrányból kezdett, hiszen Carlos Sainz spielbergi motorhibájával a spanyol már fel is élte a büntetlenül felhasználható keretet a hajtáslánc több eleméből, így a rajtrács végéről kellett nekivágnia a futamnak a Paul Ricardon. A csapat igyekezett kihozni a legjobbat a helyzetből, így a spanyol ezzel együtt is részt vett az időmérőn, ahol feladata az volt, hogy szélárnyékot adva segítse csapattársát a pole megszerzésében – ez sikerült is, Charles Leclerc idén hetedszer kvalifikálta magát az élre, mögötte a két Red Bull-lal.

A két élcsapat a beállítások terén eltérően állt hozzá a hétvégéhez: a Red Bull kisebb leszorítóerőt választva a jobb végsebesség elérésére koncentrált, a Ferrari eközben azt választotta, hogy a kanyarokban legyen stabilabb az autója, amivel kompenzálhatja az egyenesbeli hátrányát. A verseny első tizenöt körében nem dőlt el egyértelműen, hogy melyik a jobb irány, mert bár Verstappen nem tágított a vezetést őrző Leclerc sarkából, előznie nem sikerült. Kettőjük csatája ezzel erre a hétvégére le is zárult, mert a holland kerékcserére érkezett, a monacói viszont, mielőtt még elvégezte volna saját kiállását, a falban találta magát.

Bár Leclerc első visszajelzései alapján a gázpedállal nem volt valami rendben, emiatt pördült meg egy kanyarban, pár perccel később már higgadtan nyilatkozva teljes mértékben vállalta a felelősséget a kiesésért. „Szerintem a legjobb formában vagyok karrierem során, de ha ilyen hibákat vétek, akkor ez nem sokat ér. Hét pontot már eldobtam Imolában, itt pedig huszonötöt. Ha harminckét ponttal veszítjük el a bajnokságot, tudni fogom, hol kell keresni a hibást” – nyilatkozta az önkritikától sosem ódzkodó Leclerc, aki különféle okokból idén már harmadszor esett ki egy futamról, miközben az élen állt.

A történtek után nem volt kérdés, kihez kerül a győzelem. Bár a biztonsági autó Verstappen nyakára húzta Lewis Hamiltont, a Mercedes tempója ezen a hétvégén elmaradt a csapat várakozásaitól, így nem tudta tartani a lépést a Red Bull-lal. Illetve csak az egyikkel, hiszen a szétszórt hétvégét teljesítő Sergio Pérezt mindkét autóval elkapták: Hamilton a rajtnál ugrotta át, George Russell pedig a verseny hajrájában cselezte ki a mexikóit, így a Mercedes mégis újabb lépést tett az élmezőny felé, hiszen idén először végeztek mindkét pilótájukkal a dobogón, az idén már hetedik győzelmét szerző, a tabellán pedig 63 pontos előnyben lévő Verstappen mögött.

A hétvége leggyorsabb autójának mindezek ellenére a Ferrari tűnt, amit Sainz is bizonyított: a spanyol a mezőny végéről indulva előreverekedte magát a dobogóért folyó csatába, megelőzte Russellt és Pérezt is, 11 körrel a leintés előtt azonban a csapata egy második kerékcserére is kihívta, attól tartva, hogy a gumijai nem fogják kibírni a végéig. Bár jelezte ellenérzéseit, a spanyol eleget tett a kérésnek, és végül az ötödik helyen ért célba.

A feltételezések szerint a nézők és a versenyzők körében nem túl népszerű Paul Ricardon egy ideig utoljára versenyzett az F1, az előttünk álló hétvégén viszont egy közkedvelt és gyakran zűrzavaros futamokat szállító pálya, a Hungaroring következik, utolsó állomásként a nyári szünet előtt.

A Francia Nagydíj végeredménye: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30:02,112, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +10,5 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) +16,4, 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) +17,3, 5. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) +28,8 stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Verstappen 233 pont, 2. Leclerc 170, 3. Pérez 163, 4. Sainz 144, 5. Russell 143 stb.

Csapatok: 1. Red Bull 396 pont, 2. Ferrari 314, 3. Mercedes 270, 4. Alpine 93, 5. McLaren 89 stb.

BOTRÁNY VALLELUNGÁBAN IS

Aligha története legfényesebb időszakát éli a túraautó-világkupa, amely továbbra sem tud úrrá lenni a versenyek biztonságos lebonyolítását is veszélyeztető gumiproblémáin. Májusban a Norschleifén mindkét futamot törölték, miután a csapatok rendszeres defektekkel szembesültek, és hasonló probléma sújtotta a mezőnyt most a Rómához közeli Vallelungában is. A versenyeket most lefutották, viszont a Lynk & Co ilyen feltételek mellett nem vállalta a részvételt: a kínai gyártó öt autója a felvezető körök végén a bokszba hajtott, így mindkét alkalommal csupán 11 pilóta állt fel a rajtrácsra. A defektek az állva maradtakat sem kímélték, többek alatt levált valamelyik gumi futófelülete, így a bokszban is nagy volt a mozgás – Tassi Attila egy második helyet vesztett el emiatt, Michelisz Norbertet pedig ezúttal ugyan elkerülte a balszerencse, de továbbra sincs meg az idei első dobogó, két negyedik hellyel zárt. A túlélőversenyeken Néstor Girolami Hondája és Gilles Magnus Audija húzták be a győzelmeket, a tabellán pedig két dobogójával Mikel Azcona tudott jelentősen elhúzni a most bojkottáló fő ellenfeleitől.

A bajnokság állása: 1. Azcona 200 pont, 2. Néstor Girolami 164, 3. Robert Huff 148, 4. Gilles Magnus 142, 5. Santiago Urrutia 137, … 8. Michelisz Norbert 98, …13. Tassi Attila 61, … 17. Nagy Dániel 25.