2022. szeptember 26., hétfő

Solt szerepébe bújva

Az óbecsei Koncz Antónió is szerepelt az István, a király iskolába megy című produkcióban

Az István, a király az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, amelynek zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét pedig Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján, 1981-ben. Első bemutatója 1983. augusztus 18-án volt Budapesten. A rockopera sikere közel negyven év után is töretlen, generációk nőttek fel a zenéjén. Rosta Mária producer nemrégiben kitalálta, hogy egy újabb generációval ismerteti meg a nemzeti rockoperát, a közkedvelt művet a közelmúltban gyerekek előadásában láthatta a nagyérdemű.

Az István, a király iskolába megy előadói
Az István, a király iskolába megy előadói

A producer és a szerzők ötlete nyomán két éve indult el az István, a király iskolába megy program, amit anyaországi és határon túli gyerekek számára hirdettek meg. A koronavírus-járvány miatt a válogatást online tartották, hat országból mintegy ezren jelentkeztek összesen 150 versenyművel. A 10 és 16 év közötti tehetséges gyerekek és fiatalok közül sokan otthon készített jelmezekben énekelték István, Koppány vagy Táltos jól ismert sorait, valamint iskolaközösségek is indultak a versenyen. A jelentkezők közül kiválasztották a legjobbakat, majd Feke Pál, Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze (aki többször is eljátszotta István király szerepét a nemzeti rockoperában), a produkció rendezője velük állította színpadra a program záró előadását, amire egy nyári táborban készült fel a csapat.

Az óbecsei Koncz Antóniót is beválogatták a legjobbak közé, ő játszotta Soltot, az egyik főurat az István, a király iskolába megy című produkcióban.

Antónió középen
Antónió középen

– Két évvel ezelőtt, amikor még általános iskolába jártam, kaptam az értesítést, hogy lehet jelentkezni az István, a király iskolába megy című programra. Én igazából István szerepére pályáztam az Oly távol vagy tőlem című dallal, melyet zongorakísérettel adtam elő, Károlyi Andrea tanárnő és a keresztapám működött közre. Az eredményekre egy jó ideig várni kellett, de megérte, hiszen engem is beválogattak a produkcióba. A bemutatót egy nyári tábor előzte meg, amely június 24-én vette kezdetét Szentendrén. Az első szereposztás szerint én táltos lettem volna, de aztán ezt átírták, így lettem én Solt, aki az egyik a három főúr közül, ugye van Sur, Solt és Bese. Ezt otthon nem gyakoroltam, úgyhogy váratlanul is ért, de végül megbirkóztam vele. A főurak szerepe az egész koncertben azért meghatározó, mert ők vicces és settenkedő karakterek. Én is ilyen vagyok, így nem volt nehéz megformálni az általam játszott karaktert – mesélte a kezdeteket a 15 éves óbecsei fiatalember.

Anyaországi és határon túli gyerekek kerültek be a produkcióba, a fotón még „civilben”
Anyaországi és határon túli gyerekek kerültek be a produkcióba, a fotón még „civilben”

A produkcióban összesen tizenhárman vettek részt Feke Pál rendezővel együtt, valamint közreműködtek a Bihari János Táncegyüttes gyermek táncosai is. Az egyhetes táborban naponta több órán keresztül próbáltak a produkció résztvevői, a bemutatót július elsején tartották meg a Szentendrei Teátrumban. Aznap kétszer is láthatta a közönség a produkciót, míg másnap, július 2-án Gödöllőn a Nyári Színház Hangjegy Művészeti Fesztiválon álltak színpadra a gyerekek.

Egy kis grimasz is kellett a jó hangulatú fényképezkedéshez a szervezőkkel, előtérben Feke Pál
Egy kis grimasz is kellett a jó hangulatú fényképezkedéshez a szervezőkkel, előtérben Feke Pál

– Ugyan mindennap próbáltunk, ennek ellenére nem volt annyira fárasztó. A szálláshelyet és az élelmet is biztosították a szervezők, igazi tábori hangulat volt. A bemutató előtti két nap stresszesebb volt, de én egyáltalán nem izgultam. Ez a szerep bennem volt, úgy álltam hozzá, ezt nem lehet elrontani. Persze volt bennem egy kis lámpaláz, de ez szerintem normális. A produkció közel másfél órás, nincs fent egyszerre mindenki a színpadon, én három számot énekelek. Nagyon vártam a Feke Pállal való találkozást, jó volt vele együtt dolgozni, igazán jó tapasztalat. Persze neki is voltak rossz napjai, de hát ő a darab rendezője, azt kellett csinálunk, amit kért és elvárt tőlünk. Mindenki arra törekedett, hogy a legjobbat hozza ki magából, természetesen elmondta a rendező, hogy mit vár el tőlünk, de mi is tudtuk formálni a saját karaktereinket. A kitartó munkánk meghozta a gyümölcsét, színvonalas előadás kerekedett ki. Háromszor adtuk elő, és mindhárom alkalommal telt ház előtt – osztotta meg az élményeit Koncz Antónió, majd hozzátette: nagyon sokat adott neki ez a produkció és maga a tábor is.

Szatyorba bújtatott emlék
Szatyorba bújtatott emlék

– Nagyon jóban lettünk mindannyian, továbbra is tartjuk a kapcsolatot. Annyira tetszett, hogy különböző országokból érkeztünk, de egy nyelvet beszéltünk, és egy volt a célunk, igazán összekovácsolódott a csapat. Jelenleg a Szabadkai Zeneiskolába járok jazzének szakra, most fejeztem be az első osztályt. A középiskolai tanulmányaim befejezése után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre szeretnék felvételizni szintén jazzének szakra. Bízom benne, hogy sikerül majd bejutnom, de ha véletlenül nem, akkor is zenével szeretnék majd foglalkozni – mondta Koncz Antónió.

„Mindenki arra törekedett, hogy a legjobbat hozza ki magából”
„Mindenki arra törekedett, hogy a legjobbat hozza ki magából”

Az, hogy a produkció látható lesz-e Vajdaságban, a jövő titka – tette hozzá a fiatalember.

A rockopera sikere közel negyven év után is töretlen
A rockopera sikere közel negyven év után is töretlen