2024. április 19., péntek

Haldoklik a Csonoplyai-tó

A horgászok szerint a napokban teljesen eltűnhet a víz a mederből – Eddig 2,5 tonna hal pusztult el

Sohasem jártam még  a Csonoplyai-tónál. Rendkívül szép környezetben, erdővel övezett területen fekszik az 50 hektáros, de mindössze 100 méter széles tó, amelynek olyan híre volt horgászkörökben, hogy nemcsak Vajdaság minden részéből, hanem még Belgrádból, Nišből, sőt külföldről is jöttek ide horgászok, kempingezők. Dragan Pejović, a horgászegyesület egykori halőre arról mesélt , hogy 1998/99-ben naponta 120 horgászengedélyt adott ki. Most iszonyatos látvány fogadott minket.

Elviselhetetlen bűz, a víz felszínén pedig 20–30 kilogrammos busák, más fehér húsú halak, harcsák, pontyok és sügérek tetemei perzselődtek a  trópusi melegben, amelyeket meg már összeszedtek, a parton rakásokba rendezték.

A helybeliek folyamatosan érkeznek a tópartra (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A helybeliek folyamatosan érkeznek a tópartra (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

 A tó nagysága harmadára csökkent. A szárazon maradt meder szürreális látványt nyújtott. Megcserepesedett a felszín és 30–40 centiméteres árkokkal szabdalt terület volt, amelynek felületi keménységét nem igazán lehetett megítélni. Jómagam kétszer is belesüppedtem az iszapba. Térdig merültem le, és csak kollégám segítségével sikerült a lábam cipőstől kihúzni.

A hét közepén kezdődött az ökológiai katasztrófa a Csonoplyai-tavon. Szerdára került a legtöbb haltetem a víz felszínére. Omir Kostić, a helybeli Šaran Horgászegyesület alapítója azt mondta, ha a napokban 30 Celsius-fok felett marad a levegő hőmérséklete, akkor naponta 2,5-3 centiméterrel csökken a vízszint. Mivel a meteorológusok 40 Celsius-fok körüli hőmérsékleteket jósolnak a következő napokra, a mederben lévő 30–40 centiméternyi víz egy hét alatt elpárologhat. A horgászegyesület tagja szerint valamikor a legmélyebb pontján a tó mélysége elérte a 6 métert is. A Csonoplyai-tó kezelője a Vajdaság Vizei Közvállalat, de a helybeli horgászegyesület tevékenykedik ezen a területen, gondot visel a halállományról és a tó környékéről is. A horgászegyesület képviselője szerint azért vannak ilyen óriási halak a tóban, mert vigyáztak rájuk. Egyfelől 24 órás őrszolgálatot szerveztek, másfelől korlátozták a kifogott halak mennyiségét. Az ország egyik első horgászhelye volt a Csonoplyai- tó, amely magáévá tette a „Fogd ki és engedd el” elvet. Pontyból például naponta egyet lehetett kifogni 5 kilogramm súlyig, fehér húsú halból sem lehetett többet elvinni 5 kilogrammnál, és ehhez még két fajta halat engedtek kifogni, a többit vissza kellett engedni.

4-5 éve folyamatosan csökkent a tó vízszintje (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

4-5 éve folyamatosan csökkent a tó vízszintje (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A Csonoplyai-tó vízszintjénak csökkenése 4–5 évvel ezelőtt kezdődött. Mivel csak csapadékvízből táplálkozik, így a nagy szárazság súlyosan kihatott a tó életére. Az 50 hektáros tó 1985-ben a 300-as csatorna elrekesztésével jött létre. Mindössze 100 méter széles volt és alapvetően a helybeli Bácska birtok földjeinek öntözésére hozták létre a tározót. Most a Csonoplyai-tó kezelője, a Vajdaság Vizei Közvállalat, az ökológiai katasztrófa első napjaiban egy közleményben fordult a nyilvánossághoz, amelyben elmondták, hogy halmentést végeznek, a még élő halakat lehalásszák és átviszik a Duna–Tisza–Duna-csatornába. Az akciót szerdára jelentetették be, mi csütörtökön délelőtt jártunk a helyszínen, ott találtuk a közvállalat embereit, az őröket, akik azért jöttek, hogy a helybeliek ne vigyék haza se az élő se a döglött halakat, de a lehalászás nem kezdődött meg. Mint mondták, arra várnak, hogy megérkezzenek a hálók.

Harmadára csökkent az 50 hektáros tó vízfelszíne (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Harmadára csökkent az 50 hektáros tó vízfelszíne (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Kérdésünkre, hogy mennyi élő hal lehet még a tóban, Nemanja Dunović csonoplyai horgász azt mondta, nincs több 200–300 kilogrammnál. Omir három frissen ásott veremre mutatott, azt mondta, hogy ide már 2,5 tonna döglött halat elástak, de mint láttuk, még a vízben is voltak hatalmas példányok, meg a kiszáradt mederben, a vízparton is.

A meleg hatására a sekély víz átmelegedett és a halak nem bírták tovább (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A meleg hatására a sekély víz átmelegedett és a halak nem bírták tovább (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A helybeli horgászok szerint nincs lehetőség a tó megmentésére. Most biztosan nincs. A Vajdaság Vizei Közvállalat ugyan közleményében jelezte, hogy a Csonoplyai-tó is része lesz a Telecska alrendszernek, amely Észak-Bácska hirológiai rendszerét jelenti, s ezzel megoldódik a tó folyamatos vízellátása, nem lesz kitéve az időjárásnak, de ennek a  projektumnak a műszaki dokumentációját még csak ezután készítik elő.

 Miközben a parton álldogáltunk, odalépett hozzánk egy helybeli, aki nevét nem kívánta elmondani, de azt azért szerette volna közölni, hogy azért van ilyen kevés víz a tóban, mert a környéken sokan fúrtak kutat az öntözéshez. Sajtóhírek szerint 20 olyan 100 méter mély kút van a tó környékén, amelyből másodpercenkét 15 liter vizet húznak ki. Ugyanakkor a Vajdaság Vizei Közvállalat közleményében egyértelműen kimondja, hogy csak csapadékvízből táplálkozik a tó.

A gödör, ahová elássák a döglött halakat (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A gödör, ahová elássák a döglött halakat (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A Csonoplyai-tó akkumulációs tó. A gondoskodásnak hála horgászparadicsom vált belőle, s megtelepedtek itt a ritka madárfajok, meg az értékes növények is háborítatlanul szaporodtak. A kedvező ökoszisztéma a tó haldoklásával veszélybe került. S a tóval eltűnik ennek a bácskai kis falunak a legfőbb nevezetessége is, meg a helybeliek egy kedvelt kirándulóhelye, mert mint mondták, ide jártak majálisozni, kempingezni, vagy csak sétálni, megpihenni a mindennapok kihívásai után.