2022. október 3., hétfő

A negyedik gyermek születése

Miavecz Béla nyugalmazott ügyvédet Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki az Európa Kollégium megvalósításáért

Temerin egyik legközkedveltebb kávézójában ülve a város központjában sétálgató, vagy éppen rohanó embereket figyeltem. Eszembe jutott, hogy minket, temerinieket általában csökönyösen ragaszkodó és szélsőségesen kitartó lokálpatriótaként jellemeznek. Mi viszont akkor is büszkén bólintunk erre, ha éppen bírálnak bennünket. Gondolatmenetem nem a véletlen szüleménye volt, hisz a temerini lokálpatriotizmus egyik legkiemelkedőbb egyéniségére vártam.

Miavecz Bélát mindenki ismeri, a helyiek többsége legalább egyszer életében kezet is rázott vele, és szinte nincs is olyan lakosa a községnek, akinek ügyét ne intézte volna a több évtizedes pályafutása alatt. Temerinben született 1954-ben, innen járt az újvidéki gimnáziumba, majd később a jogi karra is. Rendszeresen visszajárt akkor is, amikor Bécsben és Regensburgban végezte a posztgraduális tanulmányait. Az sem volt kérdés, hogy a képzését követően visszatér-e szülővárosába: a nemzetközi lehetőségeknek hátat fordítva a helyi birtokon vállalt gyakornoki állást. Itt lett a község bírája, ügyvédje, majd a régió közjegyzője is. A nyugdíjba vonulását követően is vallja, hogy „Újvidéken hál, de Temerinben él”. A saját közösség érdekeinek képviseletére buzdítja a vele egyidős politikusokat, a vállalkozókat, a háziasszonyokat, és a fiatalokat is.

Miavecz Béla Palicson vette át a magyar állam kitüntetését (Fotó: Molnár Edvárd)

– Van egy családi örökségem: nagyszüleim és szüleim is példával tanítottak meg arra, hogy a nap hajnal háromkor kezdődik és éjjel tizenegykor ér véget. A tenni akarás a génjeimben van. Adottságnak tekintem azt is, hogy meglátom a közösségi érdekeket és kitartok a megvalósításuk mellett. Az első nagyobb, ilyen jellegű tevékenységemet akkor végeztem, amikor bíró voltam Temerinben. Javaslatomra ugyanis felújítottuk a régi bíróság épületét. Amikor pedig elnök lettem, akkor kijártam azt, hogy új épületet kapjon a temerini bíróság. Ennek már több mint harminc éve: azóta sajnos megszűnt a helyi ítélőszék. Manapság újra szorgalmazom, hogy a temerini vezetés kérelmezze a községi, illetve a kihágási bíróság újraalapítását is. 

Hol és mikor fogalmazódott meg Önben először az ötlet, hogy szükség van egy felsőoktatási kollégiumra Újvidéken?

– Már egyetemista koromban hiányoltam azt, hogy nem ismerjük egymást eléggé. Pedig akkoriban jóval több magyar hallgató volt az Újvidéki Egyetemen, mint ma. Az állami kollégiumokban viszont rendszerint nagyon kevés magyar egyetemista kapott helyet: olyan vagyonjogi bizonylatot kértek ugyanis, amelyen semmilyen tulajdon nem szerepelt. Ilyen dokumentumot viszont a magyar hallgatók csupán 1-2 százaléka tudott beszerezni. Később, amikor már dolgoztam, akkor olvastam azokról a kezdeményezésekről, amelyek az egyház keretein belül születtek, és otthont biztosítottak a magyar diákok számára Újvidéken. Ez mozgatta meg bennem a gondolatot, hogy nagy szükség lenne egy helyre, amely összegyűjtené a vajdasági fiatal értelmiséget.

Az Európa Kollégium alapkövét 2008-ban helyezték el a Római Katolikus Egyháztól kapott telken (Fotó: Ótos András)

Mikor vált az ötlet tetté?

– A kezdeményezés pillanata a kétezres években jött el: a demokratikus fordulat ugyanis azt eredményezte, hogy nem lehetett tartományi képviseletről szó a Vajdasági Magyar Szövetség nélkül. A politizáló ember nagysága pedig abban méretik meg, hogy meglássa és megfogja a kellő pillanatot. Bár személy szerint sohasem vállaltam fizetett politikai állást, a dél-bácskai körzet elnökeként úgy éreztem, hogy eljött a cselekvés ideje. Először a saját körzetemben álltam elő az ötletemmel: akkoriban Bunyik Zoltán volt az oktatási titkár, aki kezdettől fogva támogatta az elképzelésemet. Sokan voltak azonban, akik álomként, lehetetlen küldetésként, vagy éppen a gettósítás rossz példájaként tekintettek a szorgalmazásomra. A körzet azonban megtámogatta a kezdeményezést, így a VMSZ elnöksége elé terjesztettem a javaslatomat. Az akkori szabadkai polgármester azonban hallani sem akart az ügyről.

Abban a pillanatban mit érzett?

– Azt, hogy márpedig ezt megcsináljuk. Az érvek ugyanis az oldalunkon álltak: pár kivétellel az össz felsőoktatási szak Újvidéken volt és van. Itt tehát mindenképp szükség van egy kollégiumra, ami biztosítja a magyar értelmiség megmaradását. Kerestük hát a megoldást arra, hogy megvalósítsuk ennek hátterét. Akkoriban a VMSZ újvidéki szervezete biztosította a telepi katolikus templom telkének rendben tartását. Így jött az ötlet, hogy a csaknem egy holdnyi terület ideális lenne a kollégium megépítésére. Az újvidéki papok támogattak bennünket, és közvetítésükkel eljutottunk Pénzes János szabadkai megyés püspökhöz, aki meglepően fogékonyan fogadta az ötletet. Megbeszélésünk szerint a következő látogatásunkra már elő is készítettem az ajándékozási szerződést. Előkerült a piros tinta is, amelyet Rómában állítanak elő a püspökök számára. Különös módon keverik, hogy ne lehessen hamisítani. Ezzel írta alá a megyés püspökünk azt a szerződést, amely mérföldkőnek bizonyult az ötletünk megvalósításához: ha akkoriban nem jutottunk volna hozzá a telekhez, akkor az Európa Kollégium ma nem állna. A következő elnökségi gyűlésen ugyanis már úgy terjesztettem elő a kezdeményezést, hogy van telkünk. Így pedig elfogadásra került a javaslat. A telek megszerzésével párhuzamosan bejegyeztettük az Európa Alapítványt, amelyen keresztül eszközökre tudtunk pályázni az építkezéshez.

Az elnökség 2005-ben az Európa Alapítványt bízta meg azzal, hogy helyet biztosítson az egyre fogyatkozó vajdasági magyar értelmiség utánpótlására, a kollégium pedig 2015-ben nyílt meg. A megvalósítás mely szakasza volt a legnehezebb e tíz év alatt?

– A nehézség mindig attól függ, hogyan értékeljük. Ha úgy vesszük, akkor minden lépés nehéz volt, de ugyanakkor egyik sem volt túl nehéz. Ha az ember eldönt valamit, és kitűz maga elé egy célt, akkor az ahhoz vezető úton felmerülő akadályoknál nem szabad megrekedni. Így álltam hozzá azokhoz a problémákhoz is, amelyek a kollégium megépítése folyamán jelentkeztek. A legnagyobb gondok talán akkor keletkeztek, amikor egy időre leállt az építkezés, mivel csődbe ment a kivitelező. De hála a jó Istennek, egy idő után jött egy másik vállalkozó, aki befejezte az épületet. Akkoriban naponta kijártam az építkezésre, és a munkám mellett napi szinten jártam a kuratóriumi gyűlésekre is. Figyelni kellett a pénzügyekre, különböző felügyelő szervek érkeztek, de jelen kellett lenni a téglák, vasak és más építőanyagok beszerzésében is.

Orbán Viktorral és Pásztor Istvánnal négy emelet magasságából szemlélték Újvidéket, amikor elhangzott: ezt befejezzük!

Mi tartotta Önben a lelket?

– Kitartás kellett ahhoz, hogy véghez vigyük az elképzelésünket. Ehhez elsősorban az adta az erőt, hogy a közösségem megtámogatta a kezdeményezést. A pillanat, amikor a vajdasági magyar közösséget képviselő VMSZ elfogadta az ötletem, számomra a mai napig jelentősebb, mint bármilyen kitüntetés. Természetesen nagyon örültem a magyar állam elismerésének: ez volt a pont az i-re. De maga az „I” az volt, hogy a kollégium megépítésének szükségességét el tudtam fogadtatni, még ha sok hitetlen Tamással is szembe kellett néznem. Félreértés ne essék: személyes konfliktusom soha nem volt senkivel. Sokszor vitatkoztam viszont azon meggyőződésem miatt, mi szerint ha valaki pozíción van, akkor annak kötelessége tenni a közösségért. Igyekeztem ezt példával is alátámasztani, elsősorban az Európa Kollégiumért vívott harccal.

A célok megvalósításához az anyagiakat is biztosítani kellett. Akkoriban ugyanis nem sok példa akadt arra, hogy egy teljes mértékben magyar érdekeltségű projekt jelentős állami támogatásban részesüljön.

– Ez szintén a VMSZ erejéről tanúskodik. Már idestova több mint húsz éve annak, hogy megszületett a politikai megállapodás, mi szerint a tartományi költségvetésből a vajdasági magyarok létszámával arányosan részesülünk anyagiakban is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a lakosság 15–20 százaléka magyar, akkor a költségvetési eszközök ugyanekkora részének felhasználásáról a saját képviseletünk dönt. Ettől kezdve tehát a magyarok határozták meg, hogy melyek a kiemelten fontos magyar ügyek a Vajdaságban. Ez a mai napig így működik. Így az Európa Kollégium építésére a tartományi költségvetésből összesen 5 millió eurót különítettek el. Ezt megelőzően a magyar állam 100 ezer euróval támogatta a tervezet kidolgozását, az építkezés befejezését követően pedig további egymillió eurót biztosított az épület berendezésére. A tetőszerkezet megépítése előtt Orbán Viktor miniszterelnököt is fogadtuk, aki már Pásztor István pártelnök közbenjárására érkezett Újvidékre. Az elnök úr ugyanis teljes vállszélességgel támogatta az újvidéki egyetemista otthon megvalósítását: havi szinten kijárt az építkezésre, és emellett 3-4-szer egyeztetett is velünk. A miniszterelnök látogatásakor négy emelet már készen volt, ám a biztonságiak azt mondták, hogy csak a földszintről nézhetjük meg az épületet. Orbán Viktor mégis fel akart kapaszkodni a tetejére, és meg is tette ezt. Felérve csodálatos látvány fogadott bennünket: egész Újvidék látszott. Ekkor mondta a miniszterelnök, hogy „ezt befejezzük”. Így is lett. A kezdetleges terv szerint 160 személynek biztosított volna helyet az épület, de az évek folyamán addig jutottunk, hogy a beköltözéskor több mint négyszáz egyetemistának adott végül otthont a kollégium. Az elmúlt hét évben pedig szintén a magyar állam működteti a több mint hatezer négyzetméteres, gyönyörű és korszerű diákotthont. Snejder Sára Ildikó igazgatónő pedig oly minőségi tartalommal tölti meg évek óta az épületet, amelynek révén nemcsak a vajdasági magyar fiatalok otthonává, hanem közösségépítő terévé is vált az Európa Kollégium.

Mit érez ma, amikor az Európa Kollégiumra tekint?

– A kollégium a negyedik gyermekem, amelynek a közösségemmel együtt adtunk életet. Büszkeséggel tölt el az az erő, amellyel a vajdasági magyar közösség rendelkezik. Ugyanakkor további erőt is sugároz: bizonyíték arra, hogy nincs lehetetlen. A jó célokat a többség is megtámogatja, és a legkisebb falvakban is van lehetőség. Élni kell ezekkel: merni kell nagyot álmodni, és ki kell tartani a jó ügyek mellett.