2022. október 7., péntek

Alkotói sorsközösségben az olvasóval

A kishegyesi Tóth Annamária, írói nevén Sisakos Fanni a klasszikus költészet eszközeivel szólítja meg nagybetűs Olvasóját. Az írásain keresztül is érezhetően áradó személyiségű alkotó nem árul zsákbamacskát, nem próbál másnak látszani, mint ami, aki, nem követ írói trendeket, formavilágában és témáiban sem. (Vers)meséi, történetei a szerelemről, szerintem az élet iránti szerelemről is szólnak. Ahogyan fogalmazza arc poétikáját: lélek-, életközösséget vállal az Olvasóval, azt szeretné, ha (legalább olvasás közben) senki e világon nem lenne egyedül. Hogy művei eljussanak az Olvasóhoz, előbb magánkiadásban közölt, majd tavaly a Forum Kiadónál megjelent a Rantantuli tulipánfája című gyermekverskötete, hamarosan pedig a muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad kiadásában lát napvilágot egy Sisakos Fanni-verseskönyv. A sokrétű alkotó vallja, éltetője, mindene a művészet: a vers, a klasszikus zene, és jelenleg rajzolni, festeni tanul. Bőven volt miről beszélgetnünk.

Sisakos Fanni (Fotó: Buján Anikó)

Kicsoda Sisakos Fanni, többdiplomás (költő)nő, női költő, és mikor mi az igazi neve?

– Tóth Annamária vagyok, édesapámtól kapott szeretett nevem ez, de korán nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ezen a néven már mások is publikálnak. Szerettem volna valami szép, szabadon választott, igazi magyar keresztnevet választani magamnak, s a Fanni, akár a Fanni hagyományaiból, akár más, számos területeiről nemzeti irodalmunknak, szép lehetőségnek tűnt. A Sisakos a küzdőt szeretné jelenteni, többek között például Szent Johannát, s minden harcos, küzdeni képes nőt. Igyekeztem úgy kiválasztani írói nevemet, hogy áldást hozzon rám.

Magam az irodalom, a képzőművészet és a klasszikus zene szerelmese vagyok, ez a legfontosabb, amit elmondhatok magamról.

Külföld-e vagy Vajdaság, Kishegyes, illetve az irodalom, esetleg a zene vagy a festészet az igazi otthonod?

– Kishegyes, Vajdaság, a szülőföld az igazi otthonom, és ahogy már az első megnyilatkozásomból kiderült, az irodalom, a művészet és a zene. Most a szülőföldön belül, párom révén új otthont is felfedezhetek, édesapám szülőföldjéről, Bánátból. Tiszta szívből elmondhatom tehát, hogy Vajdaságon belül nem csupán bácskai, de bánáti lány is vagyok.

A csókai könyvtárban a gyermekolvasókkal

A tárgyak tudják://én sejtem, hogy élnek.//Már kisgyerekként//sírtam sorsukon…”

Készülő versesköteted Titok című versének részletében visszautalsz arra a gyerekre magadban, aki szépléleknek született és művészi pályára hivatott. Az élet mégis valóság-kalandos pályára tett, talán éppen azért, hogy az annak során szerzett tapasztalatokból bontakozzon ki, mint hernyóbábból a lepke, az alkotói lényed. Mit gondolsz erről?

– Ha lehetőségem lett volna választani, biztosan egy védettebb, könnyebb közeget választottam volna. Azonban gimnazistakorom óta rá voltam kényszerülve a mindennapi valósággal való szembesülésre. Örök kérdés számomra, mit hozhat ki ebből a költő. Talán így sorsszerű, hogy a tehetség ténye nem ment fel azok alól a kőkemény élettapasztalatok alól, melyek minden embernek kijutnak.

Első könyveid magánkiadásban jelentek meg. Mi miatt alakult így, és milyen élet- és lélekmeséket tartalmaztak ezek a kiadványok?

– Mindig is kerestem a hivatást, melyet Isten rám bízott, és amelynek teljesítése alól nem ment fel az sem, ha e világ esetleg nem ismeri fel a küldetésemet. Fontosnak éreztem, hogy valamilyen formában, amilyenben tőlem telik, az Olvasók rendelkezésére bocsássam irásaimat. Tiszta lelkiismerettel szerettem volna a Teremtő elé állni, bármi is legyen irodalmam emberek előtti megítélése. Ez volt a motivációm, hogy az írás mellett a magánkiadásra is előteremtsem a szükséges anyagiakat. Több író-olvasó találkozót szerveztem, amelyeken az érdeklődők ajándékba kaptak tőlem műveim magánkiadásából.

Meséim, történeteim a szerelemről szólnak. Úgy gondolom, ennél nagyobb témát Shakespeare óta sem talált senki. Magam is a szerelem igézetében igyekszem eltölteni életemet. Csodálatos szerelmem és párom által úgy érzem, Isten megadta nekem ezen áldás kiteljesedését. Milyen érdekes, hogy amikor ezeket a műveimet írtam, még nem ismertem azt a csodálatos, gyönyörű angyalt, aki boldoggá tesz, de most lám, itt van az életemben. Az írás mindig mágia, teremtés, de soha nem hittem, hogy ilyen szinten működik, hogy egyszer megjelenik az a legszebb vízió, az a látomás valóságosan is evilági létben, akiről a fikció révén csupán álmodoztam.

Ingázol ugyan, de talán kijelenthető: hazataláltál, könyveid szintén meglelték itt a helyüket. A Rantantuli tulipánfája című gyerekkönyv a Forum Kiadó gondozásában tavaly jelent meg, a Mélycseppek című verseskötetet pedig a muzslyai Sziveri Színpad adja ki, hamarosan. Klasszikus formákat alkalmazó, míves, mély lírai szövegeid rendszeresen megjelennek a különböző itteni folyóiratokban, irodalmi mellékletekben, sőt a könyvbemutatók által immár találkozol az olvasóiddal is. Milyen ingereket jelent és milyen célkitűzéseket mozgat meg benned mindez, a külföldön megélt, jóval befelé fordulóbb életmódhoz és alkotói attitűdhöz képest?

– Nagyon szép és érdekes kérdéseket fogalmaztál meg, amelyek a jövőben számos gondolatindításra, elmélkedésre inspirálnak. Nekem egyelőre sokkal egyszerűbb, zsigeribb válaszom van: azt szeretném, ha az Olvasóm soha nem lenne egyedül. Tudni kell: én mindig az Olvasóimmal vagyok. Ha valaki idegennek érzi magát, és úgy érzi, nem boldogul a felgyorsult, sokszor kegyetlen, egy nő számára különösen nehéz és szinte minden nap megoldhatatlan körülmények között, tudnotok kell, én már előbb megéltem ezt. Ha képtelenek, ha bénák vagytok erre, én legalább százszor olyan béna vagyok, és én sem tudom a megoldást. Olvassátok a verseimet és soha nem lesztek egyedül. Hozzám képest mindannyian ügyesebbek, és hősök vagytok. Mindig együtt vagyunk. Senki sem vesztes, aki az én verseimet olvassa, s az én küzdelmeimről értesül. Ügyesek vagytok. Nagyszerűek vagytok. Veletek vagyok!

Említetted nekem, hogy rendelkezel művész felmenőkkel, értelmiségi családból származol. Mit jelent ez a tény számodra az önmegvalósítási törekvések szempontjából?

Sok barátom által, akik nem rendelkeznek művészi írói eredettel, azt tapasztalom, hogy számomra az értelmiségi származás nem jelentett előnyt. Számos barátom már gyerekkorában felfedezte magának az irodalmat, művészetet, mint életcélt, számomra azonban ez olyan valami volt, amibe beleszülettem, és amit meg akartam haladni. Jóval a kamaszkori lázadás után értek olyan tragédiák, amelyek rádöbbentettek, hogy az irodalomnál és a művészetnél nincs több, nincs nemesebb e földi világban. Ezek után döntöttem önálló akaratomból úgy, hogy ezeknek áldozom az életemet, ezek hoznak tartalmat, megváltást zaklatott, emberi valóságomba. Ehhez azonban sok utat kellett bejárnom, s talán több kerülőt, semmint azoknak az embereknek, akik nem készen, instant módon kapták anyatejjel együtt a művészeteket. Ha ez nem lett volna eleve elrendelve, sokkal előbb tudtam volna szabad akaratomból mellette dönteni.

A Rantantuli tulipánfájával egy külön(ös), általad teremtett, ,,mesés” világba invitálod az óvodás és a kisiskolás korú olvasóidat. Milyen valóság-élményből merítkezett ez a gyerekkönyv, mi a keletkezéstörténete?

– Mindig szerettem a megmérettetéseket, és úgy gondolom, gyermekeknek a klasszikus költészet ismérveit felsorakoztatva írni a legnagyobb kihívás. Az utánunk jövő nemzedékhez közelebb hozni nagybetűs Anyanyelvünket, a legjobb tudásom szerint a legszebb feladat. Célom és legnagyobb reménységem, hogy gyermekeink akár az én verseim által is felfedezzék olvasói mivoltukat, és értsék, éljék nemzeti klasszikus irodalmunkat és a világirodalmat. Azt a birodalmat, mely nekem is a legtöbbet adott. Az olvasása életet ment. Ezzel szeretném felvértezni az utánam jövő nemzedéket. Legyen szó az én verseimet olvasó magyar gyerekekről, akár más nemzet gyerekeiről. Talán egyszer fordításban is olvashatók lesznek műveim. De a választott, másik területemet, a vizuális művészetet azért szeretném magamban kiművelni, mert azt rajtunk, magyar embereken kívül is mindenki a világon érti.

Mai, értékvesztett világunkban készülő versesköteted költeményei (is!) ,,fogódzót jelenthetnek a szép fonalán”. Ha az emberiséget nem is, de egyenként az egyént legalább megmentheti a művészet, illetve milyen üzenetekre, tartalmakra számíthat a Mélycseppek című versesköteted leendő olvasója?

– Mint ahogy a fentiekben mondtam is: többé senki sem lesz egyedül a problémáival. Aki az én verseimet olvassa, ha mást nem is kap, de legalább azt az örökérvényű élményt, hogy valaki más is már élte azt a feldolgozhatatlan borzalmat, amely naponta többször is képes megjelenni életünkben.

Nem csak én nyújtok kezet az Olvasónak, de Ő is erősít engem...

. Talán nem tudunk mindig az aktuális trendeknek megfelelően a leglehetetlenebb problémákra azonnal szalon- és piacképes megoldást nyújtani, de tudunk egymásról, és soha többé nem vagyunk egyedül a problémákkal. Ha valaki valaha kilátástalan helyzetben volt, nem tudott megfelelően reagálni, ha mellőzték, számkivetették, bármi rossz történt vele, mindezzel soha nincs egyedül. Én is itt vagyok. Én is hibázok, bénázok, meg ha szüntelenül igyekszem is felzárkózni, Isten segítségével jól, rosszul, de mindig sikerül. A verseim ezt a sorsközösséget jelentik.

Hol és min dolgozol jelenleg, találkozhatunk veled itthon a közeljövőben? Ha igen, hol és mikor? 

– Folyamatosan dolgozom. Olvasóimtól olyan szeretetet, olyan lelkes visszajelzést kaptam, amelyre álmomban sem számítottam. Ezúton is szeretném megköszönni mindenki szeretetét, amelyet egyenként, személyesen számon tartok a szívemben, és amelyért minden pillanatban hálás vagyok.

Igyekszem mind az irodalomban, mind pedig – adja Isten – a képzőművészetben alkotni. Ez utóbbi területtel most ismerkedem, abban reménykedem, az önkifejezés különféle útjai nemcsak a saját lelki üdvömhöz, de az emberekkel való kapcsolataim megerősítéséhez is hozzásegítenek.