2022. október 7., péntek

Árnyékolóval gazdagodott a Baráthok kútja

Környékbeli önkéntesek dolgoztak az ilonafalvi kirándulóhelyen

A hétvégén munkaakciót tartottak Ilonafalván a Baráthok kútjánál, ahol a már meglévő létesítményeket renoválták, illetve egy teljesen új árnyékolót építettek az önkéntesek. Vázsonyi Ákostól, a Wemsical Szerbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület önkéntesétől és az ötödik fürdőújító kaláka szervezőjétől megtudtuk, hogy a program csütörtök délutántól, azaz július 14-től 17-ig, vasárnapig tartott.

– A hétvégén a Baráthok kútjának éves felújítását végeztük. Legutóbb 2016-ban volt egy nagyobb akciónk, amikor megépült az itatóvályú, az egyiket az emberek használják, a másikat pedig az állatok, valamint a tükörpavilon. Egyéb kísérőobjektumokat is létrehoztunk akkor, öltözőt, mellékhelyiséget, valamint információs táblákat helyeztünk ki. Azóta minden évben igyekszünk ezeket az építményeket gondozni és karbantartani, hiszen ki vannak téve a természet viszontagságainak. Idén egy új építménnyel bővítettük a látnivalókat az érdeklődők számára, ami nem más, mint egy árnyékoló, ahová a nap és a szél elől behúzódhatnak a természetben pihenők. Mindemellett a szokásos tatarozó munkálatokat is elvégezzük, például a fakarámot és a tükörpavilont lefestjük lenolajjal – nyilatkozta Vázsonyi Ákos.

Az önkéntesek és az újonnan elkészült árnyékoló (Fotó: Gulyás Réka)
Az önkéntesek és az újonnan elkészült árnyékoló (Fotó: Gulyás Réka)

Helyi és környékbeli önkéntesek vettek részt a munkaakcióban, Magyarkanizsáról, Oromról, Zentáról és még Óbecséről is. Körülbelül 25-30 ember tevékenykedett a hétvégén Ilonafalván. A munkaakció Magyarkanizsa község önkormányzatának, valamint több magánvállalkozónak és magánszemélynek a hozzájárulásával jöhetett létre. Nem mellékes az sem, hogy kiváló hangulatban telt ez a néhány nap, és nagyon hasznos dolgok születtek a segíteni akarók kezei között. Aki csak teheti, látogasson el a Baráthok kútjához, hiszen környékünk egyik legmegnyugtatóbb és leglátványosabb kirándulóhelye. Többen látogatnak ki a helyszínre akár Szabadkáról, sőt még Magyarországról is.