2024. március 28., csütörtök

Erősödnek a bűnszervezetek

Radoš Đurović: A határsértők visszairányítása az embercsempészek kezére játszik

Arról a rendőrség eddig ugyan nem nyilatkozott, hogy mi okozta a Szabadka Makkhetes helyi közösségében, a szerb–magyar határ mentén a két migránscsoport közti hideg- és lőfegyveres összetűzést, a média információi szerint a rivális embercsempészek összecsapásáról lehetett szó. Akkor, és azóta is csupán egy személyt állítottak elő, a 26 éves afgán A. N.-t, akit emberölési kísérlettel és gyilkossággal is vádolnak.

A Menedékjogot Kérők Védelmével és Megsegítésével Foglalkozó Központ (Centar za zaštitu i pomoć tražiocima azila) is azokra, a menekültektől kapott információkra hivatkozva, akikkel tartja a kapcsolatot, megerősítette, hogy július 2-án a pakisztáni és afganisztáni embercsempészek között leszámolás történt.

– Az embercsempészet és kereskedelem még mindig jelen van az EU-val közös határainkon. Ezt a kerítések, a „push back”-ek (visszatoloncolás a határokról), az erőszak és az EU-zóna felé irányuló interkontinentális migráció megállítására tett hiábavaló próbálkozások a szerb határon, teszik lehetővé – fogalmazta meg közösségi bejegyzésében Radoš Đurović, a Menedékjogot Kérők Védelmével és Megsegítésével Foglalkozó Központ igazgatója.

Đurović a szerb médiának adott nyilatkozataiban rámutatott, az embercsempész-szervezetek erősödését a migránsok határról való visszairányítása okozza. Erre a jelenségre az illetékesek közül azonban senki nem reagál, miközben ezzel a szünni nem akaró problémával a bűnszervezetek kezére játszanak.

– Ez a bűnözők közötti leszámolás volt, amely áldozatául olyan menekültek estek, akik csak folytatni szeretnék az útjukat. Sajnos nincs hová menniük, és az ő problémájuk a helyi közösségeken csapódik le – magyarázta Đurović.

Rámutatott, a megtörtént incidens okkal vált ki a lakosság körében félelmet és aggodalmat, hiszen az erőszak, a sérültek száma és a fegyverek használata valós aggodalomra ad okot. Ám véleménye szerint megoldást csakis az intézmények aktív munkája adhat. A probléma iránti közömbösség következménye ez, ami csak még drasztikusabb lehet.

– Megoldást csakis az intézmények aktívabb igénybevétele jelenthet, hogy ezek az emberek ne tartózkodjanak a szabad ég alatt, harcolva a bűnszervezetekkel, hanem befogadóközpontokban legyenek. Vagyis a rendőrségnek és a Menükültügyi Főbiztosságnak aktívabbnak kell lennie, hogy ezek az emberek megfelelő védelmet kapjanak. Mindenekelőtt a push back-re kell megoldást találni, nem ignorálhatja tovább az ország ezt a kérdést az államközi párbeszédek folyamán – hangsúlyozta Đurović.

Tudomása szerint naponta több száz embert irányítanak vissza a határsértők közül Szerbiába. Ezeknek az embereknek nincs hová menniük, így akarva-akaratlanul az embercsempészek karmai közé kerülnek, kénytelenek az ő szolgáltatásaikat igénybe venni: a szálláshelytől a határon való átjutásig.

– Nem ignorálhatjuk az illegálisan tartózkodók jelenlétét Szabadkán ilyen magas számban, a migráció ugyanis egyre intenzívebb, különösen a határ menti településeken, mindez a határsértők visszairányítása miatt – hangsúlyozta.

A Menekültügyi Főbiztosság a Szabad Európa Rádiónak rámutatott, hogy érzékelhető a Szerbián áthaladó migránsok számának növekedése, így a befogadóközpontokban is 55 százalékkal megnőtt a számuk a múlt évhez képest. Mivel az ország déli részéről az északi települések felé vándorolnak, az ország északon kialakított befogadóközpontjait terheli meg a leginkább a jelenlegi helyzet.

A Belügyminisztérium tegnapi közleménye szerint a rendőrség a csendőrséggel közösen Zombor közelében, egy épületben 74 illegális migránsra bukkant. Közülük 12 ellen vizsgálatot indítottak, a többieket pedig a principovaci befogadóközpontba szállították.

A migránsok számát azonban nem lehet megbecsülni sem, hiszen szinte naponta több tucat zombori, nagykikindai, belgrádi és szabadkai taxi szállítja őket a határ menti önkormányzatok különböző területeire. Az emúlt napokban a távolsági buszokon is megnőtt a számuk.

Arra, hogy a rendőrség, amely más városokban bünteti, Szabadkán miért engedi meg azt, hogy a taxik magasabb fuvardíjért szállítsák a migránsokat a határ mentén húzódó erdőbe, a Belügyminisztérium lapzártánkig nem adott választ.