2024. március 28., csütörtök

Hallgatni kell a szakemberekre!

Teljes agrotechnikával hektáronként 7,4 tonnát is termett a búza

Szerbiában az idén hektáronként átlagosan mintegy 5 tonnát termett a búza. A termelők általában az alacsony hozamokra panaszkodnak, ami többnyire a csapadékszegény periódusoknak tulajdonítható. Az átlag azonban nagyon tarka eredményekből áll össze. A jó fekvésű parcellákon, a szakemberek véleményét meghallgatva és egy kis szerencsével a csapadékeloszlást illetően, idén is jó termést tudott learatni, aki odafigyelt néhány „apróságra”.

A topolyai Tóth József mindössze öt hektáron gazdálkodik, de elmondta, hogy nagyon szereti a földművelést, örömét leli ebben a tevékenységben. Saját gépeivel műveli a földjét, és másoknak is szolgáltatásos alapon besegít néha. Harmincéves tapasztalatai alapján elmondta, hogy érdemes meghallgatni a szakemberek véleményét, és azok ajánlásai szerint eljárni. A búza termesztésében alapvető fontosságú az optimális vetési idő betartása, valamint a megbízható eredetű, fémzárolt vetőmag felhasználása. A Topolyai Gazdakör rendszeresen szervez szakelőadásokat a gabonatermesztésről is. Elsősorban Nemes Róbertnek, az Újvidéki Növénynemesítő Intézet szakemberének, valamint Radomir Šušának, a topolyai Mezőgazdasági Szaktanácsadói Szolgálat szakemberének ajánlásait tartotta szem előtt, ami az optimális vetési időszak kiválasztását, a talaj előkészítését, később a műtrágya és a levéltrágya felhasználását és a növényvédelmi teendőket illeti. Tapasztalatai szerint ugyanis nagyon nem mindegy, hogy mikor és milyen típusú műtrágyát szórnak, vagy hogy mikor permeteznek levéltrágyával, gyomirtóval vagy gombabetegségek ellen. Természetesen elismerte, hogy a jó terméseredményhez hozzájárul az a szerencsés körülmény is, hogy a vetés után jóformán azonnal megázott a parcella, így nagyon szépen és egyenletesen kelhetett ki a vetés. A földnek a fekvése is kiváló, ugyanis a mezőgazdasági középiskola tangazdaságának közelében, a Krivaja partján egy alacsony fekvésű, jó termőképességű parcelláról van szó. A termény átadását követően kiderült, hogy a búza 7,4 tonnát termett hektáronként. Megjegyezte, hogy tavaly a kenyérgabona termésátlaga az általa művelt területen közel 8 tonnát tett ki, hektáronként 7870 kilogrammot mutatott a mérleg. Az Avenue fajtájú fémzárolt vetőmagot október 17-én vetette el. Holdanként 100 kilogramm MAP alaptrágyát szórt el, majd március végén 120 kilogramm AN fejtrágyát, április közepén pedig Ferticare levéltrágyával permetezett. Gombabetegségek megelőzésére Teatar Plus, gyomirtásra Tezis került a permetezőbe. Az elővetemény kukorica volt. Hektáronként 200 kilogramm vetőmagot használt fel. A jó terméseredményhez biztosan hozzájárult, hogy a virágzás idején mintegy hét liter, majd egy hétre még mintegy tíz liter csapadék hullott négyzetméterenként – mondta végül Tóth József.