2022. szeptember 28., szerda

Segítségnyújtás a szociális védelem terén

A Szociális Védelmi Központ is részt vesz az Óbecsei Ifjúsági Szervezet projektjében

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM) által szervezett, A nők biztonságának fokozása Óbecse községben elnevezésű projekt középpontjában a község településeiről származó nők helyzetének a javítása, foglalkoztathatóságuk növelése áll. A projekt által érintett nők főleg munkanélküliek, hezítő körülmény számukra az, hogy nehezen férhetnek hozzá a szociális központ szolgáltatásaihoz és azokhoz a támogatásokhoz, amelyek segítenék őket abban, hogy kiszabaduljanak az erőszakos környezetből.

A vidéki nők általában nehezebben jutnak hozzá a szociális védelem szolgáltatásaihoz, mint a városiak, és kevésbé ismerik azokat. A projekt megvalósításában az óbecsei Szociális Védelmi Központ munkatársai is részt vesznek, céljuk, hogy az érintett nők felismerjék az őket érő erőszakot, és hogy az illetékes intézményekhez forduljanak segítségért. Azt szeretnék, ha első kézből értesülnének arról, hogy milyen támogatást, segítséget kaphatnak a családon belüli erőszak elleni küzdelemben, de minden másról is, ami könnyíthetne helyzetükön. A szociális központ szakemberei csoportos műhelymunkák és egyéni foglalkozások keretében foglalkoznak a nőkkel, ilyen akciókat eddig Pecesoron, Bácsföldváron és Radičevićen szerveztek.

– A foglalkozásoknak köszönhetően több emberhez el tudunk jutni, az általuk közölt információk hozzájárulnak a szociális központban végzett munkánk fejlesztéséhez. Elsősorban miattuk vagyunk itt, miattuk végezzük a tevékenységeket. Fontos számunkra, hogy elmondják, hogy érzik magukat, mit hiányolnak, milyen problémákkal kell szembenézniük. Számunkra ezek az adatok kiindulópontot jelentenek, ezek adnak ötleteket ahhoz, hogyan oldjuk meg a különféle problémákat lehetőségeinktől függően. A polgárokkal folytatott munkánk során azt tapasztaljuk, hogy az érintettek érdeklődnek a különféle szolgáltatások felől, szeretnék megtudni, hogyan gyakorolhatják jogaikat a szociális központban. Érdeklődnek affelől, hogyan jelenthetik be az ellenük elkövetett erőszak különböző fajtáit, illetve, hogy kihez fordulhatnak családi problémák esetén – mesélte Dunja Šormaz, az óbecsei Szociális Védelmi Központ szakmunkatársa.

– Körülbelül hét évvel ezelőtt jelentek meg az olyan, innovatív szociális ellátások, mint amilyen például a tanácsadó központok, a személyi kísérők, az idős személyek és az értelmi fogyatékos gyermekek nappali ellátása. Az általunk végzett kutatások azt mutatják, hogy ezeket a szolgáltatásokat egyelőre egyáltalán nem ismerik, arra törekszünk, hogy népszerűsítsük őket – mondta Ivona Božović, az óbecsei Szociális Védelmi Központ igazgatónője.

A nők biztonságának fokozása Óbecse községben elnevezésű projekt keretén belül a tervek szerint 258 műhelymunkát tartanak majd. Már zajlanak az ingyenes szerb- és a magyar nyelvtanfolyamok, valamint a varrótanfolyamok a község területén, de lesznek képzések a könyveléssel, üzleti tervek készítésével, továbbá az adminisztrációs munkákkal kapcsolatban is.

A projekt a UN Women és Norvégia belgrádi nagykövetségének a támogatásával valósul meg, az óbecsei Szociális Védelmi Központ és Óbecse község együttműködésén keresztül.