2024. március 28., csütörtök

Megszentelték az új kenyeret a templomban

A hétvégén kenyérszentelő ünnepséget és kakaspörköltfőző versenyt tartottak Törökfaluban

A Százszorszép Művelődési Egyesület szervezésében ismét nagyszerű hangulatban telt el vasárnap Törökfaluban a huszonkettedik alkalommal megtartott kenyérszentelő ünnepség, amelyen a hagyományokhoz híven ünnepi misén szentelték meg az új búzából sütött kenyeret a templomban. A falubeliek és vendégeik kora délelőtt díszmenetben vonultak a búzakoronával és az új kenyérrel a Szent Gellért római katolikus templomba, ahol azt ünnepi misén áldotta meg Kormányos Zoltán törökfalui plébános. A rendezvény ezután zenés-táncos művelődési műsorral folytatódott a falu főterén, ahol közben huszonnyolc főzőcsapat részvételével kakaspörköltfőző versenyt is rendeztek. A helyszínen alkalmi kirakodóvásár és kocsmasátrak is várták a vendégeket. A művelődési műsoron Nagy Rózsa, a Százszorszép ME elnöke köszöntötte az ünneplőket. A zenés-táncos irodalmi műsoron helybeli és vidéki szavalók, néptáncosok, népdalénekesek és asszonykórusok, népzenészek léptek fel. Bemutatkoztak a törökfalui Százszorszép ME és a Mezei Pacsirta Hagyományápoló Egyesület, a gunarasi József Attila ME, a kevi Móra István ME, a bogarasi Búzavirág ME, a felsőhegyi Népdalbarátok Klubja, a völgyparti Szélmalom ME, a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán MME és a moholi Csobolyó ME tagjai.

A hétvégén huszonkettedik alkalommal rendezték meg a kenyérszentelő ünnepséget Törökfaluban. Nagy Rózsa megjegyezte, hogy a jelenlegi vezetőség tíz éve szervezi már az ünnepséget, ezért számukra az idei jubiláris rendezvénynek számít:

– A kenyérszentelő ünnepség az összefogást jelképezi számunkra, hogy a falu tartson össze, és hála istennek, összetart! A törökfalui helyi közösség területén ahány egyesület létezik, azokkal összefogásban, együtt munkálkodunk és szervezkedünk. Ez a lényeg, és ez nagyon sokat jelent számunkra, valamint a falut is megmozgatjuk. A falu apraja-nagyja ezen a napon eljön, kilátogat, és megnézi, mi zajlik itt a téren. Egy napot nyugodtan és együtt tudunk eltölteni – nyilatkozta a Százszorszép ME vezetője.

Ada község önkormányzata ezúttal is támogatta a kenyérszentelő ünnepség megrendezését, amit fontos eseménynek nevezett Tóbiás József, az adai képviselő-testület elnöke:

– Minden olyan esemény, amelynek közösségépítő jellege van, nagyon fontos a helyi önkormányzat számára. Különösképpen szeretném kiemelni a falusi közösségeket, hiszen a hagyományápolás vonatkozásában élen járnak, és legalább olyan fontos, hogy támogassuk őket ebben a tevékenységükben, mint ahogyan teszünk a városban – mondta Tóbiás József.

A kakaspörköltet egyébként törökfaluli ételkülönlegességként tartják számon a helybeliek, és erre nagyon büszkék is. Ezt az ételt hivatott népszerűsíteni a főzőverseny is, amelyre ez alkalommal huszonnyolc főzőcsapat nevezett be a faluból, a szomszédos településekről Horgostól Szenttamásig, illetve az anyaországi Sármellékről, amely Törökfalu testvértelepülése. Az anyaországi főzőcsapatot Horváth Tibor sármelléki polgármester vezette, aki elmondta, hogy már évek óta szívesen jönnek Törökfaluba. Fontosnak nevezte a részvételt a főzőversenyen, hogy megismerjék a törökfalui közösséget, és barátkozzanak velük. Ez alkalommal elhozták a szomszédos Szentgyörgyvár küldöttségét is, akik egy ételkülönlegességet, dödöllét készítettek. A főzőversenyen a zsűri döntése értelmében az első helyet a szabadkai Dragan Ćolić vezette Piros Kakas csapata érdemelte ki, a törökfalui Horti Máté irányításával a Druszák nevezetű főzőcsapat végzett a második helyen, harmadik lett a horgosi Túró István.