2024. április 19., péntek
U20-AS EB

Bronzérmesek a szerb fiúk

Régen látott magasságokba jutott a szerb U20-as férfi kézilabda-válogatott a portugáliai Európa-bajnokságon a harmadik hely megszerzésével. A döntő elérésére nem mutatkozott reális esély, hiszen az elődöntőben a spanyolok végig vezettek ellenük, már az első félidőben nyolcgólossá is tornázva az előnyt. Bár a mérkőzés hajrájában Đorđe Teodorović fiai visszazárkóztak két gólra, a spanyolok többet már nem engedtek, és szomszédjuk, a portugálok ellen készülhettek a döntőre, akik szoros meccsben jutottak túl a svédeken.
Szerbia így a bronzért ismét a svédek ellen játszott, akiket öt nappal korábban nagy formaingadozások között győzött le. Ezúttal is viszonylag korán ki tudtak építeni egy nagyobb, nyolcgólos különbséget, viszont a végére sem engedték vissza veszélyes közelségbe a svédeket, és 30:26-os győzelemmel megszerezték a harmadik helyet. Ritka siker ez, hiszen az ország akkor szerzett legutóbb U20-as Eb-címet, amikor a jelenlegi csapattagok még nem éltek: pontosan húsz évvel ezelőtt még Jugoszlávia lett harmadik.

Magyarország is kellemes szájízzel zárta a helyosztókat, hiszen a németek 35:32-es és a franciák 35:29-es legyőzésével ötödikek lettek a végső rangsorban. A spanyol–portugál finálé lapzártánk után ért véget.

Elődöntő: Portugália–Svédország 25:24, Spanyolország–Szerbia 32:29. Bronzmérkőzés: Szerbia–Svédország 30:26.