2024. április 19., péntek

A számokra várva

A haladók 130–160 fős parlamenti többséget szavatolhatnak – Lehetséges a távfűtés hőmérsékletének csökkentése a télen

Lezajlottak a parlamentbe jutott pártokkal tartott kormányalakítás előtti egyeztetések, 11 választási lista képviselőivel tárgyalt az elmúlt napokban – közölte Aleksandar Vučić államfő a nemzethez intézett hétfő esti beszédében. Mint mondta, külön figyelmet szentelt a kisebbségi listákkal folytatott megbeszélésnek. A Vajdasági Magyar Szövetség kifejezte szándékát a kormány munkájában való részvételre, ami hozzájárulna a Szerbia és Magyarország közötti legjobb kapcsolatokhoz, de Szerbia fejlődéséhez is.

Az államfő közölte, korrekt beszélgetéseket folytatott a más nézeteket valló parlamenti pártokkal is, a Néppárt körüli koalícióval is ilyen volt az egyeztetés, annak ellenére, hogy számosak az ellentétek. A szélsőjobboldali pártok – mint mondta – az oroszellenes szankciók ellen foglaltak állást, és legfőképp oroszbarát külpolitikát követeltek. A Szerbiai Szocialista Párt képviselőivel sikeresnek ítélték meg az eddigi együttműködést, ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy e párttal alakítanak kormányt ezúttal is – fogalmazott.

A Szerb Haladó Pártnak 130–160 fős parlamenti többséget sikerült gyűjtenie maga köré, erről számoltak be a párt tisztségviselői. Vučić arra kérte a saját pártjának a tárgyalásokat folytató tagjait, amint pontosan tudják, mekkora a többség, tájékoztassák arról, s maga 24 órán belül kijelöli a kormányalakító személyét. Pozitívnak értékelte, hogy számos választási listával sikerült a beszélgetés, a társadalmi dialógus ugyanis mindennél fontosabb, mint mondta, sajnálja, hogy nem vett részt rajta mindenki.

Számos lépést tesz folyamatosan az állam az őszi és téli fűtésidényhez szükséges energiaforrások szavatolása érdekében – jelezte. Kitért arra, végső esetben minálunk is lehetséges a távfűtés hőmérsékletének csökkentése, ahogyan más európai államok is bejelentették, Szerbia azonban egyelőre nincs ilyen helyzetben. Az ország jelentős mennyiségű gázt tart a magyar bérelt tározókban, s folyamatos az udvarnoki készletek növelése is – jelentette ki.

Az élelmiszerrel kapcsolatos kérdésekre kitérve elmondta, szeptember végéig szabad marad a gabonakivitel, és ez segíteni fogja a földművesek helyzetét.

Az áram és a földgáz ára Szerbiában legfeljebb tíz százalékkal emelkedik, ami hatalmas sikernek számít, ha figyelembe vesszük, milyenek a jelenlegi energiaárak a kontinensen – magyarázta az államfő.

Az infrastrukturális projektumok továbbra is aktuálisnak számítanak, közölte, az állam nem állt el az utak építésétől, a Ruma és Šabac közötti autóút, a belgrádi körgyűrű, és a Kruševac felé vezető út építése is folytatódik.

Beszédében részletesen taglalta a horvát állam döntését, mellyel megtiltotta számára jasenovaci látogatását, igazságtalannak és előkészítettnek nevezte azt.