2022. december 1., csütörtök

Kétmillió-hétszázezer dináros községi támogatás

A művelődési egyesületeket és a civil szervezeteket támogatta a helyi önkormányzat Törökbecsén

Törökbecse községben az idén összesen huszonnégy civil szervezet és művelődési egyesület részesült az önkormányzat anyagi támogatásában. A 2022. évi községi költségvetésből összesen 2 millió 700 ezer dinárt különítettek el erre a célra. Ilia László, a törökbecsei községi képviselő-testület alelnöke, valamint a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy a pénzeszközöket az idei költségvetésből aszerint biztosították, hogy mérlegelték a község területén működő egyesületek és szervezetek szükségleteit. Így az odaítélt támogatások 51 000 és 268 000 dinár között mozognak.

– Az önkormányzat minden évben támogatja a község területén működő egyesületeket és civil szervezeteket. A pályázati felhívásnál megvannak a különféle témakörök, és a jelentkezők eszerint pályázhatnak. A pontozási rendszert előre kidolgozzák, tehát hogy mit néznek, és mit értékelnek a benyújtott pályázatoknál. A törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület az idén 81 000 dináros támogatásban részesült. Mi nagyobb összegre pályáztunk, de ennyit hagytak jóvá. Egyesületünk az idén a 30 éves jubileumára készül, ezt szeretnénk méltóképpen megünnepelni, a kapott pénzösszeget is erre a célra fordítjuk. Emellett van az úgynevezett kisebbségi cselekvési terv. Ennek alapján a község területén működő kisebbségi művelődési egyesületeket és civil szervezeteket összesen 400 ezer dinárral támogatja az önkormányzat, ezt az összeget is a községi költségvetésből különítik el. Az eszközök elosztását annak idején a kisebbségek aránya alapján dolgozták ki. A község területén élő nemzeti kisebbségek mintegy 65 százalékát a magyar nemzeti kisebbség tagjai teszik ki, tehát a 400 ezer dinárnak a 65 százaléka a magyar művelődési egyesületeknek és civil szervezeteknek jár. Mások nem nagyon szoktak pályázni, úgyhogy ezt a 65 százalékot az idén is valószínűleg a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület kapja meg. Ezt a pályázatot a napokban teszik közzé – közölte Ilia László.

Az önkormányzat anyagi támogatásában többek között a Granada, a Teleház Polgárok Egyesülete, a Knap Kreatív Egyesület, a Tisza 63 Törökbecse, a Zöld Objektív, a Pad Központ, az Álomműhely kisszínház, a Szülőföld Klub, a törökbecsei Bećarac, a Beodra-Karlova-i Teodor Pavlović folklóregyesület, a kumáni Nők és Szülők Klubja, a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, valamint a törökbecsei Edufons Élethosszig tartó Oktatási Központ részesült.