2024. április 19., péntek

Villanások a Hét Nap múltjából

Bemutatták dr. Mészáros Zoltán legújabb kötetét

Csütörtök este a Szabadkai Városi Könyvtár új olvasótermében mutatták be dr. Mészáros Zoltán történész, levéltáros Villanások című új kötetét, amely a Hét Nap hetilap történetének utóbbi 35 évét mutatja be. A könyvbemutatón Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője, a könyv szerkesztője beszélgetett a szerzővel.

A könyvbemutatón megjelent közönséget Tóth Lívia köszöntötte, majd elmondta, hogy a könyv megjelentetésével a hetilap szerkesztősége a Hét Nap tavalyi, 75. éves jubileuma előtt tiszteleg. Hozzátette, az volt a szerkesztőség terve, hogy a jeles évforduló alkalmából összesen öt könyvet jelentessenek meg, amelyből már négyet bemutattak. Dr. Mészáros Zolán könyve az ötödik, így a könyvbemutató egyben lezárása is volt a hetilap jubileumi évnek. Kiemelte, hogy a Hét Nap történetéről korábban már jelentek meg munkák. A Pénteki találkozások című munka a lap fennállásának 25. évfordulójára jelent meg, míg Petkovics Kálmán A 7 nap útja című könyvét a 40 éves évfordulóra adták ki. A szerkesztőség azonban fontosnak találta, hogy a jubileumra az 1985-től 2021-ig tartó időszak is feldolgozásra kerüljön, hiszen abban olyan fontos történelmi események zajlottak le, mint a rendszerváltás, a délszláv háborúk, vagy éppen a vajdasági magyar intézményrendszer létrejötte. A Villanások ezt a mozgalmas 35 évet mutatja be.

Dr. Mészáros Zoltán köszönetet mondott a könyvtár dolgozóinak, akik segítették abban, hogy átnézhesse a Hét Napnak az intézményben őrzött régi lapszámait. Elmondta, hogy a kutatómunka során összesen mintegy 123 ezer újságoldalt nézett át, amelyből 17 500 állítást gyűjtött össze. A könyv szerkesztője ezen állításokat 4–5 ezer állítássá sűrítette le, amelyből megszületett a 234 oldalas kötet. Magáról a műről elmondta, hogy a Hét Nap történetét a könyvben évekre lebontva mutatja be. Így az olvasó többféleképpen is olvashatja ezt a kötetet, hiszen például elolvashatja az elejétől a végéig, hogy egy átfogó képet kapjon a lap történetéről, de olvashatja úgy is, hogy felüti a könyvet egy-egy számára érdekes vagy emlékezetes évnél és azt olvassa el. A beszélgetés folyamán elhangzott, hogy dr. Mészáros Zoltán kifejezett kérésére a kötetet karikatúrákkal illusztrálták. A történész meglátása szerint e rajzok gyakran az írott szónál is világosabban, tömörebben foglalják össze egy adott kor életérzését. Összességében megállapította, hogy a Hét Nap az elmúlt évtizedekben mindig az maradt, ami volt, egy családi lap, amelynek hasábjain bár mindig jelen volt a politika, de a fő hangsúly benne inkább a szórakozáson és az ismeretterjesztésen volt.

A könyvbemutató végén dr. Mészáros Zoltán és Tóth Lívia felhívták a figyelmet arra, hogy az új kötetbe pontos és leellenőrzött adatok kerültek annak érdekében, hogy a könyvben említett írásokat a kutatók régi lapszámokban visszakereshessék. Ezzel is szeretnék azon fiatal történészek munkáját megkönnyíteni, akik legalább egy dolgozat vagy diplomamunka erejéig a Hét Nap vagy a vajdasági magyar sajtó történetével szeretnének foglalkozni.