2024. március 28., csütörtök
MAGYARCSERNYE

Falunapra készülnek

Magyarcsernyén az idei Falunapot július 23-án tartják meg a Roham Labdarúgóklub futballpályáján. A rendezvény főszervezője a magyarcsernyei helyi közösség, aki a helyi civil szervezetekkel és a labdarúgóklubbal karöltve állította össze a rendezvény programját.

Délelőtt 10 órától családi, baráti sütés-főzést szerveznek, melyen bárki részt vehet. Benevezési díj nincs, és mindegyik csapat azt főzhet, illetve süthet, amit szeretne, de az alapanyagokat, a felszerelést és a tűzifát a résztvevőknek kell biztosítaniuk.

– Ezzel egyidejűleg a Roham Labdarúgóklub szervezésében, szintén délelőtt, testvértelepülési, kispályás labdarúgótorna is lesz, melyen az U17-es korosztályos csapatok lépnek a pályára a magyarországi Bakonycsernyéről, a romániai Dózsa Györgyről és természetesen a magyarcsernyeiek. A helyi Roham Labdarúgóklub egyébként az idén ünnepli 100 éves fennállását. Az ünnepségsorozatukra az előkészületek már elkezdődtek, a focipályán és a környékén több önkéntes munkaakciót is szerveztek a napokban, hogy az évfordulóra és a falunapi ünnepségre mindennel elkészüljenek – mesélte Tanók Tamás, a klub elnöke.

– A helyi közösség és magánszemélyek támogatásával festéket vásároltunk, és elkezdtük a kerítés belső falát kékre és fehérre meszelni, egy másik alkalommal felnyestük a fákat és a kapun belül és kívül levágtuk a füvet. Ma összeszedtük a faágakat, lemostuk a lelátót, és befejeztük a kerítés belső festését. Hátramaradt a lelátó újrafestése, amit a rendezvények kezdetéig mindenképpen szeretnénk befejezni, hogy a helyszín méltó legyen a vendégek fogadására – avatott be az elnök, és hozzátette, hogy tavaly a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél sikeresen pályáztak, és a megnyert összegből teljesen felújították az öltözők belső terét.

Az Ifjúsági Klub 15 órai kezdettel parasztolimpiát szervez, melyre már most várják a négy-, illetve hatfős csapatok jelentkezését 13 éves kortól egészen 99 éves korig, és kérik, hogy minden csapatnak legyen legalább egy hölgy tagja. Ezzel egyidejűleg a kisebbeket animátorok fogják szórakoztatni és játékra buzdítani.

17 órától Morvai Melinda nóta- és táncdalénekes szórakoztatja az érdeklődőket, 18 órakor pedig az Ady Endre Művelődési Egyesület szervezésében tartalmas kultúrműsor várja a megjelenteket.

Az esti koncertet 20 órai kezdettel Óvári Dániel gitáros, előadóművész tartja, utána pedig szabadtéri diszkó lesz.

A programra kilátogatókat egész nap élőzene, lacikonyha, sörsátor és kirakodóvásár várja. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.