2022. szeptember 26., hétfő
SZABADKAI HISTÓRIÁK

A szabadkai, akit kirabolt Rózsa Sándor

Júliusban van a híres alföldi betyár, Rózsa Sándor születésének évfordulója. Vasárnap Hajdújáráson fesztivál keretében emlékeznek meg erről az eseményről. A Rózsa Sándorról való megemlékezés nem véletlen, hiszen a legendás betyár nem egyszer megfordult a Szabadka környéki tanyavilágban, és gyakori vendége volt az itteni csárdáknak. Magyar László (1937–1998), a Szabadkai Történelmi Levéltár egykori kiváló levéltárosa a Rózsa Sándor a ludasi határban című tanulmányában, amely napilapunk Kilátó című mellékletében jelent meg 1981. július 18-án, részletesen ír erről. E heti tárcánkban e tanulmány segítségével idézzük fel Rózsa Sándor Szabadka környéki tevékenységét.

Magyar László tanulmányában többek között olvashatunk arról a hajdújárási csárdáról, amelyben Rózsa Sándor oly sokszor volt vendég.

„A betyárok életében nagy szerepet játszott errefelé még a Fekete csárda, amelyet Gábriel Wlassics 1789. évi térképe még nem jelöl meg, viszont a kolerajárvány elleni intézkedés kapcsán 1831-ben készített »földabrosz« (Tóth Sándor munkája) már a jelenlegi hajdújárási templom szomszédságában feltünteti a csárdát, míg az egykori okmányok közelebbről is meghatározzák helyét. A Fekete csárda melletti öreg fűzfa pedig arról híres, hogy állítólag Rózsa Sándor ehhez kötötte lovát, míg benn tartózkodott a fogadóban. Megtörtént az is, hogy üldözés közben a lóhátról egyszerűen felröppent a fűzfára (elrejtőzve dús lombozatában), mialatt paripáját futni hagyta.
A Bach-korszak azonban szigorúan felügyel a csárdák életére, s ha netán gyanús összejövetelt vagy egyéb rendellenességet vélt felfedezni, kíméletlenül közbelépett... Ez történt a Fekete és Deszkás csárdák esetében is! A szabadkai levéltárban több okmányra is rátaláltunk, amelyekből kiviláglik, hogy az említett fogadókat közbiztonsági okokból – felsőbb utasításra – 1852 decemberében lerombolják. Itt hozzátehetjük, hogy Hajdújáráson ma néhányan a fenti intézkedést azzal magyarázzák, hogy a Fekete csárdát és környékét az idő tájt a betyárok, útonállók egészen hatalmukba kerítették. (Ellenben egy 1862-ből származó folyamodvány ismét említést tesz a Fekete csárdáról, hogy egy másik megerősítse megszüntetését!)” – írta a csárdáról Magyar László.

Rózsa Sándor fényképe (mult-kor.hu)

A tanulmányban a csárda mellett egy szabadkai kereskedőről is olvashatunk, akit éppen Rózsa Sándor rabolt ki. Az esetet Magyar László a Szabadkai Történelmi Levéltárban fellelt adatok alapján ismertette.

„Schreier Jakab szabadkai kereskedő 1851. március 19-én jelenti a kapitányságon, hogy előző este hét óra tájban Csongrád és Bács-Bodrog vármegye határterületén (a mai Hajdújárás és Bácsszőlős [ma Királyhalom] helységek közelében) Rózsa Sándor két fegyveres legénnyel megtámadta őt, majd kirabolta. Elvitték útlevelét és negyven forintot tartalmazó pénztárcáját. Rózsa Sándort rögtön felismerte és nevén szólította. Ugyanakkor egyik legényére is ráismert, hiszen gyakran láthatta Szabadkán, de közelebbit nem mondhat róla. A város menten jelenti a történteket a vármegyének, persze a nyomozás eredménytelenül végződik.
Nos, Schreier Jakabról meglehetősen bő adatokkal rendelkezik a szabadkai levéltár már az 1840-es évektől. A pénzes szabadkai kereskedő és nagybirtokos több lakház tulajdonosa, aki sűrűn megteszi az utat Szabadka és Szeged között, miközben élénk kapcsolatot tart fenn többek között a szomszéd város dohánytermesztőivel. A fondorlatos nagykereskedő lakházának kapuját 1844-től mind több szegedi dohányárus döngeti, mert Schreier, ha csak teheti, falhoz állítja őket. S amikor kereskedőnk erkölcsi bizonyítványért folyamodik, a hatóság kiváló minősítést állít ki. Sőt, miután »tanúcsábítás« vétségével a szabadkai törvényszék vizsgálatot indít ellene, Schreier egyenest a császárhoz fordul oltalomért. Nem kis meglepetésre ezután 1846 végén meg is érkezik a felmentésről szóló császári leirat!
Nagyon valószínű, hogy Rózsa Sándor és legényei a kevély Schreier Jakabot már korábbról is ismerték, hallottak különböző visszaéléseiről, s a bosszúvágy egyre fűthette a betyárokat” – olvashatjuk Magyar László tanulmányában.