2024. március 29., péntek

Új tetőszerkezetre van szükség

Az óbecsei Városi Múzeum önerőből nem tudja megmenteni az intézmény nagy kiállítótermét

Az óbecsei Városi Múzeum nagy kiállítótermét már két éve nem használják életveszélyes állapota miatt. A helyiség feletti tetőszerkezet az évtizedek alatt olyan rossz állapotba került, hogy egy teljesen új tetőszerkezet építésére lenne szükség. Tojzán Ákos, az óbecsei Városi Múzeum igazgatója elmondta, a munkálatokhoz szükséges, becslések szerint mintegy 20 millió dinárt az intézmény önerőből nem tudja biztosítani, a problémán a község, illetve magasabb kormányzati szintekről érkező támogatás, esetleg egy sikeres IPA-pályázat tudna segíteni.

– A gond már régóta fennáll, ez egy több évtizedre visszanyúló folyamat, amely most már a végét járja. Az épület elhelyezkedéséből fakadóan állandóan süllyed, ehhez pedig hozzáadódik, hogy a tető hosszú ideig olyan állapotban volt, hogy a plafonszerkezet folyamatosan beázott, és ez nem tett jót a tartógerendáknak sem. A tetőn a cserepeket helyre tudtuk hozni egy kisebb támogatásnak köszönhetően, de ekkor már késő volt, ugyanis a plafon egy bizonyos szakaszon megereszkedett. A korhadt főgerenda, illetve az épület süllyedése miatt a mennyezet folyamatosan ereszkedik lejjebb, és húzza magával a tetőt is. A kialakított szerkezet olyan, hogy a tetőre van ráerősítve a plafonréteg, és ahogy ezek a gerendák ereszkednek lefelé, velük együtt süllyed a teljes tetőszerkezet is. El kellene távolítani az egész tetőszerkezetet, le kellene bontani a nagyterem feletti plafont, és egy teljesen új tetőszerkezetet kellene építeni megerősített vassal, majd alacsonyabban egy új gipszplafont húzni. Az intézmény építkezési tervének összeállításakor körülbelül 17 millió dinárra lett volna szükség, de mivel ez a terv nem most készült el, az építkezési anyagok nagy része időközben megdrágult, és a tetőszerkezet cseréje plusz munkálatokat is vonna maga után. A rekonstrukciós munkálatok összértéke becslések szerint mintegy 20 millió dinár lenne – mondta az igazgató, majd hozzátette: a múzeum gyűjteménye mintegy 18 ezer tárgyat őriz, sok kiállítási anyagot feldolgoztak már, és tervben van egy Óbecse történelmét bemutató állandó tárlat megnyitása is, de helyiséghiány miatt egyelőre ez nem kivitelezhető.

– A tetőszerkezet felújításával nemcsak a nagy kiállítóterem szabadulna fel, hanem lehetőség lenne később egy tetőtér kialakítására. Több megoldási javaslatunk is van, idővel ez raktár lehetne, a jelenlegi néprajzi raktárt pedig kiállítóteremmé alakítanánk át, akkor már tudnánk állandó kiállítást nyitni. Egy másik terv alapján konferenciatermet is lehetne létrehozni a tetőtérben. Ez mind a jövő titka. Ami a rekonstrukciós munkálatokat illeti, akkora összegről van szó, hogy a legtöbb tartományi és minisztériumi pályázaton nem lehet egyszerre ekkora összegre pályázni. Ha egyidejűleg több helyen pályáznánk erre az egy projektre, akkor minden pályázaton azonos időben kellene nyerni, amire nagyon kicsi az esély. Az alapítványi pénzek és a különböző pályázatok nem szoktak elegendő összeget nyújtani ahhoz, hogy egy ilyen projektet megvalósítsunk. Ezt a problémát az alapító, tehát a község közbenjárásával, illetve magasabb kormányzati szintekről érkező támogatásnak köszönhetően tudnánk megoldani. A másik kilátásunk egy IPA-pályázat, azon dolgozunk, hogy találjunk partnereket – közölte Tojzán Ákos.

Az óbecsei Városi Múzeum kis kiállítótermét nemrég újították fel. Ez egy több fázisos felújítási projekt volt, a munkálatokat a múlt év végén kezdték meg és az idén márciusban fejezték be.

– A kis- és a nagy kiállítóterem állapota egy évig nem engedte, hogy kiállítási tevékenységeket folytassunk. A kis kiállítóteremben még tavaly felszereltettünk egy teljesen új világítási rendszert, amely amellett, hogy egy új küllemet ad, rendkívül praktikus és hasznos a kiállítások szempontjából is. Megjavítottuk a vezetékeket, illetve sok más apróbb munkálatot is elvégeztünk. Kicseréltük a nyílászárókat, és egy új gipszfal került az irodák és a kiállítóterem közé. A padlózat is megújult, új csempék kerültek a régiek helyére. Emellett felújítottuk a kisterembe vezető bejárati folyosót. A munkálatokat a helyi önkormányzat, valamint a Magyar Nemzeti Tanács támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően. A rekonstrukciós munkálatok összértéke mintegy 3,5 millió dinárt tett ki. Emellett a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium támogatása jóvoltából új, modern vitrineket is vásároltunk tavaly – számolt be az intézmény igazgatója.