2024. április 18., csütörtök

Kisebbségi pártokkal egyeztetett az államelnök

Az albánok nem vennének részt a kormánykoalícióban, a horvátok és a bosnyákok viszont igen

Mufti hagyatéka – Igazságosság és Megbékélés Pártja-Usame Zukorlić – 3 képviselői mandátumot szerzett az április 3-i választáson –, az Együtt Vajdaságért – Vajdaságiak (Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége, Együtt Vajdaságért) – 2 mandátumot szerzett –, A völgy albánjai koalíció – 1 mandátumot szerzett – és a Sandžaki SDA – dr. Sulejman Ugljanin – 2 mandátumot szerzett – elnevezésű választási jelöltlisták képviselői kaptak csütörtökre meghívást, hogy vegyenek részt az Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel való egyeztetésen. Az említett négy nemzeti kisebbségi lista közül csupán a Sandžaki SDA – dr. Sulejman Ugljanin lista vezetősége nem fogadta el a meghívást.

A köztársasági elnök a parlamenti választáson a választási küszöböt átlépő jelöltlisták képviselőivel folytatott egyeztetés után tesz javaslatot a Szerbiai Képviselőháznak a kormányfőjelölt személyére. Az előzetes bejelentések értelmében az egyeztetés a választási küszöböt átlépő 12 jelöltlista képviselőivel július 19-ig befejeződik, azzal, hogy a Demokrata Párt, a Néppárt és a Moramo koalíció már korábban jelezte, hogy nem tesz eleget a köztársasági elnök meghívásának.

Shaip Kamberi, a Demokratikus Cselekvés Pártjának elnöke A völgy albánjai választási koalíció nevében tárgyalt az államelnökkel. Beszámolója szerint arról tájékoztatta, hogy jelöltlistája számára nem prioritás a kormánykoalícióban való részvétel.

– Ez az ötödik alkalom, hogy a választásokat követően részt veszek a köztársasági elnökkel való egyeztetésen. A jövőbeni cselekvéssel kapcsolatos követelések mindig ugyanazok voltak. Már eddig is az a hétpontos cselekvési terv szerepelt az egyeztetés középpontjában, amelyik az albán közösség gazdasági megerősítésével, továbbá részarányos foglalkoztatásával, valamint a külföldön szerzett diplomák elismerésének problémájával foglalkozik. Számunkra nem prioritás a kormánykoalícióban való részvétel, hiszen még az albánok a Bujanovac, a Medveđa és a Preševo helyi közigazgatási szerveibe való integrációja sem valósult meg. Azt kérjük, hogy az integráció alulról kezdődjön, és ne felülről – fejtette ki a B92 hírportál összeállítása szerint Kamberi.

Készek részt venni a kormánykoalícióban, amennyiben sikerül megállapodniuk az értékrendbeli kérdésekről és a majdani programokról – nyilatkozta TomislavŽigmanov, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének elnöke és az Együtt Vajdaságért koalíció képviselője. Mint hozzátette, fontosnak tartják az ország előrehaladásához és fejlődéséhez való hozzájárulást, valamint a horvát nemzeti kisebbség problémáinak kezelését. Žigmanov szavai szerint abbéli reményüknek adtak hangot a találkozón, hogy elősegíthetik a szerb–horvát kérdés rendezését.

Usame Zukorlić a találkozó után a sajtónak nyilatkozva a következőket hangsúlyozta: „Az Igazságosság és Megbékélés Pártja lényegi együttműködést kíván megvalósítani a köztársasági kormányban. Elsődleges célunk az, hogy megoldás szülessen a nemzeti és a vallási közösségeket érintő kérdésekben. Tárgyalást kezdtünk arról, hogy folytassuk a kormánykoalíciós együttműködést. Ami a miniszteri tisztséget illeti, minden olyan javaslatot elfogadunk, ami lehetővé teszi pártunk programjának megvalósítását, ilyen szempontból több lehetőségről is beszélgettünk.”