2022. október 7., péntek
ÚSZÁS

Szerbia legjobb nyílt vízi úszója

Az idei már a negyedik vizes világbajnokság volt, amelyen az 5 és a 10 kilométeres úszószámok rajtlistáján megtalálhattuk Farkas Tamás nevét. A vajdasági úszóval a kezdetekről, a szegedi szintlépés nehézségeiről és a víz alatti verekedések viszontagságairól is beszélgettünk.

Hogyan lesz egy óbecsei gyerekből négyszeres világbajnoki résztvevő nyílt vízi úszó?

– A Tisza áthalad Óbecsén, ezzel pedig tulajdonképpen minden adott is ahhoz, hogy az embert érdekelni kezdje a nyílt vízi úszás, így én is nagyon korán ismerkedni kezdtem az ilyen vízfelülettel. Persze a versenyzést még mindenki medencében kezdi, így volt ez velem is, és 12 éves koromban még 100 méter pillangón nyertem meg a szerb bajnokságot. Innen aztán 1500 méteres gyorsúszásra váltottam, majd egy ismerősöm elhívott a még ma is létező hazai Srb Open Water Cup egyik versenyére, amit a Topolyai-tavon rendeztek. Ekkor kedveltem meg igazán ezt a szakágat, jöttek is az eredmények, így aztán ez vált a fő területemmé. 2014-ben befejeztem a gimnáziumot, így döntés előtt álltam, és mivel éppen az edzőm is elment Óbecséről, végül Szegeden folytattam a tanulmányaimat rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon. Persze rögtön utánanéztem, hogy ott milyen lehetőségek vannak az úszóedzések terén, és akkor láttam meg, hogy például Olasz Anna, aki már akkor is az egyik legismertebb magyar nyílt vízi úszó volt, szintén a szegedi klubban készül. Felkerestem az edzőt, aki elsőre elég szigorúnak tűnt, de befogadott a csapatba, és immár nyolc éve, hogy együtt dolgozunk. Eléggé új környezetbe csöppentem ezzel, hiszen Magyarországon nagyon más szinten űzik a nyílt vízi úszást, mint Szerbiában. Az edzések száma és a leúszott táv tekintetében is dupla annyit kellett teljesítenem, mint korábban, amivel az első évben még nagyon megszenvedtem az egyetemre járás, a tanulás és az önállósodás mellett. De ahogy mondják, teher alatt nő a pálma!

Feltételezem, keresztezték egymást az életutaitok a többi vajdasági magyar úszóéval.

– A szintén óbecsei Szilágyi Csabával, aki már befejezte a versenyzést, egy iskolába jártunk, és együtt is úsztunk. A versenyeken, vagy ahogy akkoriban hívtuk, a mítingeken ismerkedtünk meg Szabó Szebasztiánnal, és mivel kevesen voltunk magyarok, mi mindig összetartottunk, barátkoztunk. Szebi is átjött Magyarországra, így továbbra is sűrűn tudunk találkozni, és bár a győri klub tagja, de előfordul, hogy ő is itt edz Szegeden. Nemrég említette is, hogy kapott egy érdekes felkérést, így most az Egyesült Államokban van, ahol a Világjátékokon életmentés versenyszámban indul!

Mivel Szegeden készülsz, esetedben nem került szóba, hogy magyar színekben versenyezz?

– Úszásban több országban is lehet klubja egy sportolónak, így a szerbiai versenyeken a Topolyai Marathon Úszóklub, a magyarországiakon pedig a Szegedi Úszóegylet színeiben indulok. A sportállampolgárság a világversenyeken már egy másik kérdés. 2016 körül merült fel a váltás lehetősége, amit meg is tehettem volna, hiszen megvannak a magyar papírjaim, de számomra ennek nem lett volna értelme, hiszen Magyarországon elég erős a mezőny, így nem biztos, hogy be tudtam volna kerülni a válogatottba. Világbajnokságon ketten, Európa-bajnokságon hárman nevezhetnek egy számban, és láthattuk a mostani vb-n, hogy Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid egyaránt a világ élvonalához tartoznak, és rajtuk kívül is sok remek úszója van az országnak. A másik ok, amiért Szerbia színeiben maradtam, hogy országváltás után egy évig nem vehettem volna részt versenyeken, nekem pedig ez az áldozat nem érte volna meg.

Szerb színek, magyar edzés – mindkét ország előnyeit kihasználja (Derencsényi István felvétele)
Szerb színek, magyar edzés – mindkét ország előnyeit kihasználja (Derencsényi István felvétele)

A szerb szövetséggel milyen a viszonyod?

– Viszonylag jó kapcsolatot ápolunk, bekerültem a közé a tizenöt úszó közé, akiket sportolói ösztöndíjjal támogattak. A versenyekre mindig kiutaztattak, amikor megúsztam a szintidőt. Tavaly azonban volt egy komolyabb összetűzésünk: szerettem volna elutazni az olimpiai válogatóversenyre a portugáliai Setúbalba, oda azonban nem vittek ki, azzal az indokkal, hogy nincs elég pénze a szövetségnek. Ráadásul minderről két héttel a verseny előtt szóltak, így már arra sem volt időm, hogy esetleg szponzorokat keressek. A versenyen született eredmények alapján lehetett volna esélyem, hogy első alkalommal kijussak egy olimpiára, így viszont sajnos lecsúsztam róla. Négy vb-n jártam már, és most készülök a negyedik Eb-mre is, így az olimpia lett volna az utolsó nagy cél.

A most véget ért budapesti világbajnokságon összességében az eddigi legjobb eredményeidet érted el. Elégedett vagy?

– Valóban, 5 kilométeren 27. lettem, akárcsak legutóbb, 10 kilométeren pedig 28., ami az eddigi legjobbam. Az 5 kilométerre készültem elsősorban, de a végén nem sikerült úgy hajráznom, ahogy szerettem volna. Ha egy kicsit jobban bírom, és jobban helyezkedek, akkor az első húszban is végezhettem volna, amit előzetesen kitűztem magamnak. Két nappal ezt követően rendezték a 10 kilométert, ahol viszont magamat is megleptem azzal, hogy milyen jól tartottam magam. Hozzá kell tenni, hogy a mezőny nagyon átalakult az első, 2015-ös vb-m óta. Akkoriban még az volt a szokás, hogy 8 kilométerig mindenki azonos tempóban utazott, és az utolsó kettőre gyorsultunk fel, akkor rázódott szét a boly. Most viszont már a medencés 1500 méter legjobbjai, mint az olasz Paltrinieri, a német Wellbrock és az ukrán Romancsuk is ott vannak a nyílt vízi távokon, akik rendre gyorsabban kezdenek, már a rajtnál széthúzzák a mezőnyt, hogy kimaradjanak a verekedésből, így nehéz velük tartani a lépést. Persze nincs ezzel semmi gond, ha ez a nyerő taktika: győzzön a jobb!

Mindig hallani ezekről a legendás nyílt vízi verekedésekről. Mennyire durva ütéseket szoktál elszenvedni? Tényleg egy darálót kell elképzelni?

– Hely ugyebár lenne bőven, hiszen egy tó vagy egy óceán elég nagy, de persze mindenki a legrövidebb utat keresi, ami különösen a bóják megkerülésekor okoz tumultust. Most a Lupa-tavon a rajt után már 300 méterrel jött az első forduló; ilyenkor a vízbe ugrást követően azonnal mindenki középre húz, és olykor annyira elfogy a hely előttem, hogy egyszerűen megállok, és várom, hogy kitisztuljon az út. Persze van könyökölés, de szerencsére komolyabb ütést még nem kaptam, ami miatt fel kellett volna adnom a versenyt. A legrosszabb egyszer az volt, amikor a szemhéjam felrepedt. A hasra, az orra és a szájra kapott ütés tud a legjobban fájni, a többit ki lehet bírni.

Az edzések zömét a nyílt vízi úszók is medencében végzik
Az edzések zömét a nyílt vízi úszók is medencében végzik

Több résztvevő is elmondta, hogy a Lupa-tavon nem voltak olyan jók a körülmények a versenyzésre, mint öt évvel ezelőtt, amikor a Balatonban úsztatok. Te is így érezted?

– A Balatont én is jobban élveztem, ott jobb volt a hangulat, a pályát is ideálisabban lehetett alakítani, követhetőbb is volt a verseny, de most nem sok idő maradt a szervezésre. Ráadásul a kis vízfelület jobban fel is melegedett ebben a nagy kánikulában: a 10 kilométer során 28,5 Celsius-fokos vízhőmérsékletet mértek, és eközben a levegőé is 37 Celsius-fok volt a tűző napon. Persze nekünk mindenre fel kell készülnünk: a szabály szerint 16 és 32 Celsius-fok közötti vízhőmérséklet mellett rendezhető meg a verseny, és 20 Celsius-fok alatt neoprén ruhát hordhatunk. Most a felső határérték közelében jártunk, ami ellen egyedül azzal lehetett védekezni, hogy minden körben ittam az edzőm által a mólóról belógatott kulacsból. Szerintem a versenyzésre a 23 fokos víz az ideális.

Hogyan néz ki az edzésmeneted, és mennyire reprezentatív a versenyek szempontjából, hogy azok főleg medencében zajlanak?

– Nem a legideálisabb, de medencében jobban mérhető a távolság és az idő is, így belőhetjük, hogy milyen szinten tart éppen a teljesítményem. Télen végig medencében edzünk, és amikor javul az idő, akkor heti két-három délutánon kimegyünk a Maty-érre, hogy a versenykörülményeket is gyakoroljuk, ahol nincs forduló minden 50 méternél, és ahol nem a víz alatti fekete csíkból lehet megtudni, hogy hol járok. Nyílt vízen viszont nem is érdemes figyelni az időeredményt, hiszen annyira eltérőek lehetnek a körülmények egyes versenyeken: a hőmérséklet, a szél, a sós vagy édesvíz, a hullámzó vagy tükörsima felszín miatt. Épp emiatt a nagy versenyekre nem is szintidő teljesítésével lehet kijutni, hanem külön kvalifikációs eseményeket tartanak. Ha az ember egy 10 kilométeres versenyen labdába akar rúgni, ahhoz az edzéseken is hatalmas távokat le kell úszni. Általában napi két, heti tíz edzésünk van, csak a szombat délután és a vasárnap a pihenő, és májustól kezdődően napi 15-16 kilométereket kell leúsznom. Monotonabb edzésmunka, mint azoké, akik rövidtávokat úsznak, kevesebb lehetőség van variálni a programot.

Versenyre készen a Lupa-tó rajtmólóján
Versenyre készen a Lupa-tó rajtmólóján

Ennyi világeseménnyel a hátad mögött már a tapasztaltabbak közé tartozol. Érzel még magadban annyit, hogy két év múlva ott lehess az olimpián?

– Idén leszek 27 éves, és nem gondoltam volna, hogy még ebben a korban is versenyezni fogok. Ugyanakkor öregnek sem tartom magam, hiszen ebben a sportágban bőven ki lehet tolni az életkort 30 fölé. Mindenesetre jelenleg nem szeretnék hosszú távra tervezni. Most még készülünk az augusztusi Eb-re, de egyelőre nem tudom megmondani, hogy fogok-e azt követően még versenyszerűen úszni. A medencétől semmiképp nem akarok elszakadni, hiszen lehetőségem lenne oktatói, edzői munkát végezni, de nem olyan könnyű magam mögött hagyni ezt a húsz év sportolást. Viszont hét éve folyamatosan nagy versenyekre járok, és ebbe is bele lehet fáradni. Valószínűnek tartom, hogy az Eb után tartok egy féléves versenymentes pihenőt, és ha utána is érzem magamban, hogy tovább tudnék javulni, akkor folytatom, és célba veszem a következő olimpiát.