2022. október 7., péntek
LABDARÚGÁS – HAJDÚJÁRÁS

Újabb sikeres projektum ért a végére

Zárókonferenciával ért véget a hajdújárási Vinogradar Labdarúgóklub és a magyarországi Bordány Sportkör második sikeres, határon átnyúló IPA-pályázata, mely az Interreg-IPA CBC HUSRB/1903/34/0020 nevet viselte. A projektum 2020. november 1-jén indult, és 2022. június 30-án zárult.

A projektum eszközbeszerzésből, valamint különböző események és aktivitások szervezéséből állt. Az eszközbeszerzés magában foglalta az edzések és mérkőzések lebonyolításához szükséges segédeszközök beszerzését, aminek keretében két komplett mezszettet, húsz edzésre való és öt mérkőzéseken használatos labdát, valamint két szett hálót vásároltak a kapukra és a kapuk mögé. Az eszközbeszerzés nagyobb részét a főpálya megvilágítása jelentette, ami tavaly fejeződött be.

– Hat reflektoroszlopot állítottak fel, megfelelő lámpatestekkel ellátva. Ez hatalmas segítséget jelent egyesületünk számára, ugyanis a késő őszi és kora tavaszi időszakban csapataink megfelelő feltételek között dolgozhattak, a játékosoknak nem kellett elkéredzkedniük a munkahelyről és az iskolából, hanem a kötelezettségek teljesítése után villanyfény mellett hódolhatnak kedvenc sportáguknak – mondta Latyák Lóránt, a Vinogradar elnöke.

A zárókonferencia közönsége (Engi Erik felvétele)
A zárókonferencia közönsége (Engi Erik felvétele)

A projektum második része különböző események, táborok szervezéséből állt. Az előírt korosztályok számára (serdülők, valamint juniorok és serdülők) két-két labdarúgótábort szerveztek Hajdújáráson és Bordányban. A táborokat egy CB Liga (Cross Border Liga) keretében zárták. A júliusi táborban a szabadkai Arena végzett az első helyen, a Vinogradar, a Bordány és a Kelebia előtt, októberben pedig a Vinogradar bizonyult a legjobbnak, megelőzve a Bordány, az adai AFK és a Horgos 1911 csapatait.

– A két futballtábor mellett tavaly júniusban nyílt családi napot rendeztünk, majd edzőképzésre került sor, ahol a fiatal sportolók táplálkozásáról dr. Halasi Szabolcs egyetemi tanár tartott előadást. A játékosok és edzők figyelmét megragadta a téma, hiszen rengeteg kérdést tettek fel az előadónak. Tartottunk egy erőnléti felmérést is, melyet a szabadkai Óvó- és Edzőképző Főiskola szakemberei végeztek. A fiatal labdarúgókon különböző méréseket végeztek, mint amilyen a súly, magasság, nyúlékonyság, illetve a pályán meghatározott távokon különböző feladatokat kellett megoldani futás formájában. Hajdújárás adott otthont a június 30-án zárult projekt zárókonferenciájának, melyen rajtam kívül Sövény Rudolf, a Vinogradar Labdarúgóklub közgyűlésének elnöke, Hajdújárás helyi közösség tanácselnöke, Kiss-Patik Péter, a Bordány Sportkör elnöke, Tešić Ervin, a Vinogradar egyik utánpótlásedzője és Bátori Denisz, csapatunk játékosa szólt a közönséghez. Összefoglaltuk a projektum főbb elemeit, az edző és a játékos pedig személyes élményeit mondta el a hallgatóságnak. A lezárult projektum alatt megvalósult eredmények hatalmas lökést adtak egyesületünknek. Mint ismeretes, a Vinogradarban száz gyerek edz rendszeresen, minden korosztályban vannak csapataink, és az eredmények is figyelemre méltóak, hiszen az elmúlt idényben a felnőttek a harmadik, az ifik és a serdülők pedig az első helyen végeztek saját ligáikban – emelte ki az elnök.

Az eddigi két pályázat sikerén felbuzdulva biztosak lehetünk benne, hogy a két baráti klub együttműködése tovább folytatódik.