2024. április 19., péntek

Aratóünnepség Völgyesen

Több mint harmincéves hagyomány él tovább

Az egyik legkisebb település Magyarkanizsa községben Völgyes, mely az oromi helyi közösséghez tartozik közigazgatásilag, mégis a kicsinyke falu saját rendezvényekkel is büszkélkedhet. Az egyik ilyen – merthogy van több is – az Aratóünnepség, melyet vasárnap tartottak meg, immár harmincegyedik alkalommal. A falu lakossága ilyenkor megmutatja, mi rejlik a közösség erejében, ugyanis egy emberként összefogva, előtte heteken át készülődve fáradoznak azon, hogy minden rendben legyen. Nem is fáradság ez számukra, hanem az életet kicsit felpezsdítő esemény, melyre az egész község területéről érkeznek vendégek és hazajárók is.

Mindig azzal kezdődik a rendezvény, hogy bemutatják, hogyan arattak régen, ebből kaphatnak a nézők ízelítőt, és megállapítható, hogy az egyik legnehezebb paraszti munka volt az aratás, melyet hajnaltól késő estig végeztek férfiak és nők egyaránt, ki-ki a saját feladatát vállalva és végezve. Ezt követi a lovas kocsis felvonulás – melyet nótaszó kísér – a művelődési otthon udvaráig, ahol művelődési műsor veszi kezdetét. Idén sem volt ez másképp, a község összes népdalkórusa fellépett, továbbá az oromi Zengő Kézműves együttes Ropogtató tánccsoportja is, akik üde színfoltként nemcsak énekeltek, hanem táncoltak is. A résztvevők köszönő okleveleket vehettek át, majd Magyarkanizsa polgármestere, Fejsztámer Róbert szólt az egybegyűltekhez, szót ejtve a településen várható fejlesztésekről, illetve elismerését fejezte ki a hagyományok éltetéséért, amely kisközösségben talán egy cseppet nehezebb is, mint a nagyobbakban. Orom helyi közösség új elnöke, Erdélyi Olivér is megköszönte a völgyesieknek a szép rendezvényt, mely már nagy múltra tekint vissza, és háláját fejezte ki az erőfeszítéseikért, biztatva őket a további eredményes munkára. Az aratóünnepség végén megszegték az új kenyeret, majd a meghívott vendégek számára mulatsággal fejeződött be a hagyományőrző rendezvény Völgyesen.