2024. április 18., csütörtök

Az ördög három arany hajszála

Bemutatóval ért véget a kiskamaszok színésztábora

Topolya Község Művelődési Háza idén is megrendezte a kiskamaszok színésztáborát, melyet az elmúlt héten a topolyai Tájház udvarán tartottak meg. A tábor népszerűségét semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jóval harminc fő feletti volt a résztvevők létszáma.

A tábor résztvevői Az ördög három arany hajszála című mesét dolgozták fel, mely a Szerencsegyerek próbatételéről szól, aki leszáll a pokolba, hogy a király kívánságára megszerezze az ördög három arany hajszálát. Kiderül a meséből az is, hogy akiről azt hinnénk, igazságos, az nagyon is gonosz és ravasz, míg akiről azt hinnénk, hogy velejéig romlott, valójában nagyon is kedves és segítőkész.

Az előadást Jankovics Andrea színésznő rendezte.

– Egy kiskamasz-színésztábort levezetni, főleg úgy, hogy harmincöten vannak, igazán nagy kihívás. Először találkoztam ilyen dologgal. Az első napon nagyon megijedtem, de a második napon megnyugodtam, azt vettem észre, hogy ahogy az én gondolataim kezdenek kikristályosodni, hogy mit szeretnék csinálni, milyen tempóban szeretnék haladni, úgy azt láttam, hogy veszik a lapot, és kezdenek együttműködőek lenni. A tábor nagyon jó hangulatban zajlott, és ami számomra fontos, hogy nyugodt hangulatban telt, sem én, sem a gyerekek nem veszítették el a türelmüket. Mindenki kihozta magából a maximumot – fogalmazott a darab rendezője.

A tábor résztvevői közül sokan visszatérők, ám volt olyan gyerek is, aki először állt közönség elé. Ennek ellenére mindenki sikeresen hajtotta végre a feladatát, és az előadás sikert aratott.

A bemutatón tiszteletét tette Szatmári Adrián, Topolya polgármestere is, aki rövid felszólalásban örömét és megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok érdeklődnek a színjátszás iránt, kedvvel csinálják, és nem utolsósorban sikeresen is. Ez alkalomból egy kis ajándékot kaptak a résztvevők. A nagy hőségre való tekintettel fagyival hűsíthették magukat a bemutató után.

A kiskamaszok színésztáborának megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.