2024. április 19., péntek

A jász kultúra jegyében

Népművészeti tábor kezdődik Bácskossuthfalván

A bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ szervezésében kezdetét veszi a Jász Napok július 13-ától, szerdától a településen, amikor is műhelymunkára várják a kézimunkázás, a kézműves-foglalkozások iránt érdeklődőket. Borbásné Budai Valéria, Dankóné Birkás Tünde és Bece Angéla vezetésével az alapoktól lesz alkalmuk a résztvevőknek gyöngyszövést, csipkeverést és jász hímzést tanulni. Az érdeklődőket 13-ától 15-éig 9 és 13 óra, valamint 15 és 19 óra között várják, az utolsó napon, 16-án pedig 9-től 13 óráig. Az oktatás a felsős és az idősebb korosztály, illetve a felnőttek számára nyitott. A részvétel ingyenes, de a jelenléti szándékot jelezni kell Tímár Gabriella 063/173-8361-es, illetve Bece Angéla 063/874-4797-es elérhetőségén. Igény szerint az étkezést is biztosítják, amelynek ára 500 dinár.