2024. április 19., péntek

Bajnoki látogatás

Stevan Bakić a Spartacus Teniszklub küldöttségét fogadta a Városházán

Stevan Bakić, Szabadka polgármestere tegnap a Városházán fogadta a Spartacus Teniszklub küldöttségét, Juhász Krisztián teniszezőt, aki megnyerte az országos felnőtt egyéni teniszbajnokságot, edzőjét, Demeter Lászlót, továbbá Milan Vučkovićtyot, a klub elnökét és az idei év legsikeresebb versenyzőit.

A polgármester a találkozó után megtartott sajtótájékoztatón a teniszklubot a város egyik legsikeresebb sportközösségének nevezte, amely hosszú múltra tekint vissza, hiszen azt 1888-ban alapították. Többek között kiemelte, hogy Juhász Krisztián a nemrég befejeződött országos bajnokságon ért el első, míg Lazar Milićević harmadik helyezést, valamint a teniszklub csapata is harmadik lett. Hozzátette, hogy a teniszklub tíz salakpályával rendelkezik, három fedett pályával, emellett egy csarnokkal, amit nemrégiben az önkormányzat és a tartomány támogatásával újítottak fel. A polgármester megígérte, hogy az önkormányzat továbbra is támogatni fogja a klubot, hogy további sportsikereket érhessenek el.

Stevan Bakić a Spartacus Teniszklub küldöttségével (Fotó: Patyi Szilárd)

Stevan Bakić a Spartacus Teniszklub küldöttségével (Fotó: Patyi Szilárd)

A teniszklub küldöttei megköszönték az önkormányzat támogatását és kiemelték a klub és a város közötti kiváló együttműködést. Hozzátették, hogy a Spartacus mindig az ország négy legjobb teniszklubja között volt, de az utóbbi években az összesített eredményeket tekintve a szabadkai klub a legjobb.