2024. március 29., péntek

A gyerekek jelentik a jövőt

Mini gyerekbazárt szerveztek Óbecsén a Sever Đurkić lakótelepen

Különféle édes és sós sütemények, limonádé, palacsinta, görögdinnye, fagylalt, testfestés, gyerekzene, garantált jókedv és barátkozás – néhány azon lehetőségek közül, amelyek az óbecsei gyermekeket, szülőket és nagyszülőket várta a Sever Đurkić lakótelepen lévő, nemrég felújított játszótéren hétfőn késő délután. A már harmadik alkalommal, a telep lakói által megrendezett Mini gyerekbazár elnevezésű rendezvényre szívesen ellátogattak azok az óbecseiek is, akik egyébként nem az említett városrészben élnek.

(Kancsár Izabella felvétele)

(Kancsár Izabella felvétele)

– A kolléganőm hívott meg minket, aki ezen a lakótelepen él, második alkalommal jöttem le a két fiammal. A gyerekek nagyon szeretik, szórakoznak, és mi, szülők is sok olyan ismerőssel találkozunk, akikkel egyébként ritkábban. Minden elismerésem a szervezőknek. A Sever Đurkić lakótelep lakói igazán jó példát mutatnak a többi községbeli polgárnak, több ilyen jellegű rendezvényre lenne szükség szerintem – mondta Buttás Ella.

(Kancsár Izabella felvétele)

(Kancsár Izabella felvétele)

– Habár néhány éve már nem élünk Óbecsén, mégis nagyban megérint minden, ami itt történik, és örömmel hallom, amikor ilyen példaértékű, pozitív változások vannak, mint például a rend és a tisztaság fenntartása, a játszótér és ez a rendezvény megszervezése. Különösen örülök annak, hogy a családokat és a gyerekeket célozták meg, hiszen ők jelentik a jövőt. Minden elismerésem az itt lakó összetartó közösségnek, és igazán remélem, hogy amellett, hogy kitűnő szórakozási lehetőséget teremtettek, más községbeli polgárok is példát vesznek róluk – mondta Gulyás Bognár Renáta.

(Kancsár Izabella felvétele)

(Kancsár Izabella felvétele)

– Nagy örömmel jöttünk el erre a rendezvényre. Nem először szervezték meg, de mi sajnos eddig mindig csak utólag értesültünk róla a közösségi oldalakon, úgyhogy most nagyon örülök, hogy időben eljutott hozzánk is a híre. Élvezzük, két gyermekkel jöttünk, hiányoznak az ilyen jellegű programok. Nem ebben a városrészben élünk, de rendszeresen szoktunk jönni ide játszani, ez a legszebb játszótér Óbecsén. Le a kalappal, hogy ilyen szépen rendezik és karbantartják az itt élő lakók, példamutató közösség – közölte Albahári Beatrix.

(Kancsár Izabella felvétele)

(Kancsár Izabella felvétele)

Dijana Popić, a rendezvény egyik megálmodója és szervezője elmondta, hogy az első két alkalommal megszervezett rendezvénynek is nagy sikere volt.

– Az első és a második gyermekbazár is olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, nem állunk meg. Szerettünk volna egy olyan rendezvényt létrehozni, amely a gyermekeket és a felnőtteket is egyaránt szórakoztatja. Jó, hogy együtt vagyunk, van egy kis csemege és ital is, zene és lufik. Nekünk az elsődleges célunk az volt, hogy a gyerekeink ne üljenek bent a lakásban a tévé és a számítógép előtt, hanem kint legyenek a szabadban, és használják ki ezt a gyönyörű játszóteret. Mindenkit szeretettel várunk – mondta a szervező. Hozzátette, hogy a tervek szerint legközelebb augusztus folyamán szerveznek ismét hasonló rendezvényt.