2022. október 7., péntek

Mégis van az a pénz?

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az energiaárak már az orosz–ukrán konfliktus kitörése előtt is emelkedő tendenciát mutattak. Így aztán nem csupán a konfliktus okolható mindenért, bár nyilvánvaló, hogy anélkül nem fokozódott volna a tudományos fantasztikum határait súroló szintig. De abban sem lehetünk biztosak, hogy a perverz kilengés elérte a maximumát. Az viszont feltűnő, és ezért biztosak lehetünk abban, hogy az európai döntéshozók egy része nincs is tisztában azzal, hogy mi történik, és hogy mindez milyen veszélyeket, kockázati tényezőket rejteget.

A másodlagos folyamatok is sebességet váltottak. Kormányok buknak meg, politikusok válnak hiteltelenné, belpolitikai válság van több országban is kialakulóban. Az energiaárak emelkedésének mértéke megdöbbentő, rémisztő méreteket öltött, és ez nemzetközi szinten is kihat az inflációra, az egyes európai nemzetgazdaságok teljesítményére, azok gazdasági növekedésére is. Az adatok és az elmúlt évek folyamatai arra mutatnak rá, hogy a világban mélyreható változások zajlanak. Az Európai Unió a világ más régióihoz mérten is nagyobb veszteséget szenved el. Mindeközben a világgazdasági részesedése, azaz ereje folyamatosan csökken.

SÚLYPONT-ÁTHELYEZŐDÉS

A világgazdaság súlypontja egyre inkább Ázsiába tolódik át. A folyamat szintén nem új, a konfliktus azonban, a jelek szerint ezt is felgyorsítja most. Európa jóléti társadalmai nehéz idők elé néznek. Előbb a 2008. évi válság, majd a járvány borította fel a globális gazdaság megszokott rendjét. Az ellátási láncok megsérültek, újak vannak kialakulóban. Az Unió gazdasága már 2020-ban 5,9 százalékkal visszaesett. Az energiaárak meglódulásának következményei pedig még csak ezután fejtik ki igazán hatásukat. Az EU éppen kezdett volna kilábalni a járványhelyzet okozta válságból, amikor egy kibontakozó energiaválsággal kell szembenéznie. Az áram, a kőolaj és a gáz világpiaci árának emelkedése és a háborús inflációs helyzet nem sok jóval kecsegtet. Nem csekély mértékben, hanem gyors tempóban a többszörösére emelkedett az energiahordozók ára. A jelenlegi inflációs környezet döntő mértékben, mintegy 80 százalékban külföldi eredetű. A háborús helyzet fűtötte energiaár-robbanás amellett, hogy drasztikusan növeli az inflációt, elképesztő mértékű bizonytalanságot okoz a fejekben, a tőzsdéken és a lét minden területén.

KI KIT BÜNTET?

A szankciók eredeti célja az agresszor megbüntetése. Csakhogy a dolgok nem úgy működnek, ahogyan azt a szakállas viccben „Móricka elképzeli”. A német ipar már nagyon nehéz helyzetben van, és az ottani sajtóban már azt elemezgetik, hogy esetleg létezik-e az a pont, amikor a német gazdaság fontosabb lesz a háborús szankcióknál, az áldozat támogatásánál és az agresszor megbüntetésénél. A világháború befejezése óta egyetlen német kormánynak sem kellett még ennyi problémával szembenéznie. Pedig voltak a 20. században is nehéz időszakok, például az energiaár-robbanás. Az orosz–ukrán konfliktus a korábbi zöld elképzeléseket is „átszínezheti”, hiszen Európa legerősebb gazdasága egy rendkívül súlyos energiaválsággal néz szembe. A korábban bezárt szénerőművek újraindítása is napirendre került. A német gazdaság helyzete romlik. Bizonyos felmérések szerint a lakosság egyre kisebb hányada gondolja úgy, hogy azon az áron is ki kell tartani az Oroszországot sújtó szankciók mellett, ha emiatt tovább emelkednek az energia- és élelmiszerárak. Azt találgatják az elemzők, hogy hol lehet az a pont, amikor Németország a saját gazdasági érdekeit helyezi majd előtérbe, és úgymond, „elengedheti Ukrajna kezét”.

Mindeközben megkezdődött a Németországot orosz gázzal ellátó Északi Áramlat 1 gázvezeték tervszerű leállítása. A bejelentés szerint a szokásos éves karbantartási munkák elvégzésére kerítenek sort. A vezeték üzemeltetője, a Nord Stream szóvivője a sajtó képviselőinek elmondta, hogy az éves, rendszeres karbantartási munkálatok miatt kerítenek sort a gázszállítás teljes leállítására. Az uniós szankciók miatt előállt technikai problémákra hivatkozva a Gazprom leállította a kőolajszállítást is Lengyelországba, de nem szállít Bulgáriába, Finnországba és Hollandiába sem. A korábbi szállítmányokhoz képest kevesebbet kap Ausztria és Olaszország. Hollandia, Németország és Ausztria viszont bejelentette, hogy ismét üzembe helyezi a korábban már bezárt szénerőműveit.

A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hosszabb távon nincs az a politikai rendszer, amely túlélné a szociális robbanást, amikor a nép fagyoskodik, vagy csak aranyáron jut fűtőanyagokhoz, az ipar pedig leáll. Mindez azt jelzi, hogy ebben a nagy globális politikai és stratégiai sakkjátszmában vannak, akik több lépést és variációt, mások viszont egyet is nehezen tudnak előrelátni.