2024. március 28., csütörtök

Több lesz a magyar ajkú gyermek

A törökbecsei és beodrai óvoda nyáron is várja a gyerekeket

Az idén ötveneggyel több gyermeket várnak a nyári időszakban a törökbecsei Pava Sudarski Iskoláskor Előtti Intézménybe. A nyári ügyeletet június 27-étől szeptember 1-jéig szervezik meg a törökbecsei Pillangó, a szintén helyi Poletarac, valamint a beodrai Jovanka Dobrosavljev Mica nevű óvodákban. Míg tavaly nyáron két épületben mintegy 90 gyermekkel foglalkoztak, az idén jóval több, pontosan 141 gyermek fogadására lesz lehetőség az említett három létesítményben.

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy évről évre nő a szolgáltatás iránti érdeklődés, mivel a munkaviszonyban lévő szülők többsége a bébiszitter vagy a nagyszülők helyett inkább az óvodát választja, ahol a kicsikkel szakképzett nevelők foglalkoznak. A gyerekek személyiségfejlődésében rendkívül jelentős és fontos a közösség, illetve a szakszerű foglalkozás. Itt az ovisok közösségben vannak, új ismereteket szerezhetnek, sőt életkorhoz szabott kreatív munkában vehetnek részt. 19 gyereket várunk Beodrán és 122 gyereket Törökbecsén. A melegételt a központi, azaz a Pillangó óvoda konyhájában készítjük el, ahonnan az ebédet az alkalmazottunk Beodrára is elszállítja. A szülők gyerekeiket bármikor beírathatják a nyári foglalkozásra, tehát ha valaki mondjuk július közepétől szeretné intézményünkbe járatni a csemetéjét, azt akkortól is megteheti, senkit sem kötelezünk arra, hogy a szolgáltatást megszakítás nélkül, mintegy két és fél hónapig igényelje – közölte Dragan Miloradović, a törökbecsei Pava Sudarski Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója.

Ebben a munkaévben nyolc épületben az iskoláskor előtti intézmény munkatársai összesen 578 gyerekkel foglalkoztak, közülük 37-en magyar csoportba jártak, 170-en ősztől iskolába indulnak. Törökbecsén 13, míg Beodrán 5 magyar elsős lesz. Az óvodába a szülők a gyermekeiket elektronikus úton április 1-jétől 30-áig írathatták be.

– A Magyar Nemzeti Tanács oktatási programjait tartalmazó Vackor tájékoztató füzeteket is kézbesítettük, mindenkit arra ösztönözve, hogy gyermeke anyanyelvű óvodai csoportba, iskolába járjon. Mindannyiunk örömére szeptember 1-jétől jóval több gyerek lesz, pontosabban a tavalyi 27 csoport helyett a több mint 600 kicsivel 29 csoportban foglalkozunk majd. Míg tavaly Törökbecsén és Beodrán 37-en jártak magyar csoportba, szeptember 1-jétől eggyel többen, 38-an lesznek. Újdonság az is, hogy a törökbecsei két magyar nyelvű csoport egyikét a Poletarac épületből a központi Pillangó óvodába költöztetjük át, így külön az iskolai előkészítős és a vegyes csoporttal két nevelő két váltásban foglalkozik majd – mondta az igazgató. Hozzátette: az intézménynek 65 foglalkoztatottja van, közülük 33 nevelő, akik a nyár folyamán külön váltásban dolgoznak.

Az egy és hat és fél év közötti törökbecsei és beodrai gyerekeket reggel fél hattól fogadják, akik az intézményben délután fél ötig tartózkodhatnak. A szolgáltatás díja nem változott, havi díja kortól függően 2500 és 4300 dinár között mozog. Ez magába foglalja a reggelit, az ebédet és két uzsonnát is.