2022. szeptember 25., vasárnap

Helyi értékek feltárása

Határon átívelő projektum zárókonferenciája Bácsfeketehegyen

Másfél év volt a futamideje a HUSRB/1903/31/0066-10 elnevezésű, határon átívelő IPA-projektumnak, amelyben Bácsfeketehegy és Szank vett részt. A projektum céljai közé tartozott a falusi turizmus fejlesztése, a helyi termékek népszerűsítése és a helyi értékek feltárása. A zárókonferenciát a Bányai János Emlékházban tartották meg, hazai és anyaországi résztvevők és meghívott vendégek jelenlétében. Jelen volt többek között Kovács Károly tartományi parlamenti képviselő, Marko Lazić, Kishegyes község polgármestere, Sándor István alpolgármester, Sárközi István, a községi képviselő-testület elnöke és Bojtos Béla tanácselnök. A konferenciát Balassa Endre, Topolya Község Fejlesztési Társulásának vezetője vezette le, és több más előadó között Ótott Róbert, a tartományi mezőgazdasági titkárság helyettes titkára tartott előadást, A helyi hagyományokon alapuló helyi termékek mint piaci lehetőség a mezőgazdaságban címmel.

Nagyon sok feladat valósult meg a projektum keretén belül – mondta el Varga Ferencné, Szank polgármestere.

Varga Ferencné üdvözli a konferencia résztvevőit (Lakatos János felvétele)
Varga Ferencné üdvözli a konferencia résztvevőit (Lakatos János felvétele)

–Eszközfejlesztések valósultak meg a projektum keretén belül, emellett turisztikai fejlesztések és képzések. A projektumban Szank mellett további öt magyarországi település is részt vett, Kiskunmajsa, Gömböc, Csólyospálos, Jászszentlászló és Móricgát. Turisztikai térkép létrehozása, valamint a helyi termelők turisztikai útvonalának összekötése volt a cél. A rendezvényeken való megjelenés egyfajta lehetőség, hogy a településekre jellemző ízeket megismerjék. Egy kerékpártúra keretében Szerbiába jöttünk, és képzések is részét képezték a projektumnak. Emellett olyan kiadványokat is készítettünk, amelyek tovább népszerűsítik a településeket – mondta el a polgármester, majd hozzáfűzte, hogy olyan tanulmányutakon is részt vettek, amelyeken megismerhették más települések pozitív gyakorlatát.

Vargáné arról is beszélt, hogy nagyon sok ember dolgozott a projektumon, amely maximálisan elérte a célját. Akár szerbiai, akár magyarországi oldalon olyan lehetőségek nyíltak, amelyeket önerőből nem lehetett volna megvalósítani. Ezek biztosítják azt a fejlődést, amely által picit előbbre léphetnek – fogalmazott a polgármester, majd elmondta, hogy a projektum erősíti azt a kapcsolatot, ami a két település között már korábban is megvolt.

A térség turizmusának fejlesztésére irányult a projektum – mondta el Kerekes Zoltán, a projekt vajdasági koordinátora.

Kerekes Zoltán beszámol a projektum eredményeiről (Lakatos János felvétele)
Kerekes Zoltán beszámol a projektum eredményeiről (Lakatos János felvétele)

–A fesztiválokon használatos padokat, sátrakat szereztünk be, emellett növényszárító, -aszaló, -őrlő és -csomagoló gépet vásároltunk, amit az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület épületében helyeztünk el. Ezeket mások is használhatják. A fesztiválokon való részvétel és a termelőink foglalkoztatása is arra irányul, hogy megismerjék a helyi termékeket, és a turisták is könnyen megtalálják őket – számolt be a koordinátor, majd elmondta, hogy szerveztek táborokat és helyi vetélkedőket. Ezek célja az volt, hogy a fiatalabb generációk is megismerjék a helyi kézműves termékeket. A fiatalabb generációk körében népszerűek azok az okospadok, amelyeket Kishegyes község mindhárom településén kihelyeztek – mondta Kerekes.

A projektumzáró konferenciát megbeszélés követte, amelyen a bácsfeketehegyi és a szanki résztvevők elemezték az elért eredményeket, és a projekt fenntarthatóságáról beszéltek.