2024. április 19., péntek

Diplomaosztóval zárult az ingyenes úszóiskola

Az adai strandfürdőben kilencvenhárom második osztályos gyerek tanulhatott meg úszni

Az Ada Község Diáksport- és Testnevelőtanár-egyesülete az elmúlt két hétben immár tizenharmadik alkalommal szervezte meg Adán a strandfürdőben az ingyenes úszóiskolát kilencvenhárom második osztályos gyereknek. A részt vevő diákok túlnyomó többsége megtanult úszni az úszóiskolában, amely pénteken fejeződött be az úszóvizsgával és a diplomaosztóval. Az okleveleket Aleksandar Vlajković testnevelő tanár, az egyesület elnöke, Bilicki Zoltán polgármester és Búcsú Attila, a községi képviselő-testület alelnöke adta át a gyerekeknek. Az egyesület az idén is Ada község önkormányzata és az Adica üdültetési közvállalat támogatásával szervezte meg az ingyenes úszóiskolát. Az úszóiskolában négy helybeli testnevelő tanár segített a gyerekeknek elsajátítani az úszást, mégpedig Mátyás Magdolna, Rade Radulaški, Sípos Oszkár és Damir Petrovac.

– A résztvevők több mint 90 százaléka elsajátította az úszást. A tanulók a község egész területéről érkeztek, Adáról, Moholról, Törökfaluból és Völgypartról. Az úszóiskola teljesen ingyenes volt. A résztvevőkkel a gyermek- és az olimpiai medencében dolgozott két-két testnevelő tanár. Azok a gyerekek, akiknek volt előtudásuk, az olimpiai medencében tökéletesítették az úszótechnikájukat. Azokkal, akik nem tudtak úszni, a gyermekmedencében foglalkoztak a kollégák – magyarázta Aleksandar Vlajković.

Bilicki Zoltán polgármester elmondta, hogy az önkormányzat évek óta támogatja az ingyenes úszóiskola megtartását.

– Ada község önkormányzata közösen a testnevelő tanárok egyesületével már tizenharmadik éve megszervezi az ingyenes úszóiskolát, azoknak a gyerekeknek, akik a község területén befejezték a második osztályt az általános iskolában. Fontosnak tartjuk, hogy erre a korra már mindenki magabiztos úszóvá váljon, és ehhez ilyen módon igyekszünk hozzájárulni – mondta a polgármester, és bejelentette, hogy az önkormányzat a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztériummal közösen az idén lefedi a csúszdás medencét, amely a nyári szezonban fedél nélkül fog üzemelni, a hidegebb hónapokban fedéllel.

– Ez azt jelenti, hogy a községben tanuló általános iskolások számára meg fogjuk oldani, hogy az oktatási programba bekerüljön az úszás is – közölte a polgármester.